SzántóGráf

Padról padra – a fejlődés dinamikája megállíthatatlan – mit nekünk az ergonómia és a külcsín – ezeken várjuk a gyógyulást

Az itt látható rendelőintézeti ülőhelyek egy légtérben, egy kórházi váróteremben, egymással farkasszemet néznek. S ahogyan ezeket elnézem, sok mindent láthattak és megélhettek. Őszeségében ezeken szinte pontosan mérhető  a hazai egészségügy kis lépték értékű visszafogott fejlődése. Amit észrevettem a régi mázsás számítógépes monitorok már mindenütt eltűntek ám még így is sorba állnak az orvosok a kötelező papírmunka elvégzéséhez. Az orvosi szobák zömében is a nyolcvanas évek kanapéi, foteljei,s  billegő lábú asztalai sorjáznak.Ám legyen ez a legnagyobb baj az ágazatban.

S akkor nézzük  a mi kényelmünket a váróban.

A fenti címképen látható pad pontosan olyan mint amilyeneket faluhelyeken raktak a kapu mellé. Makrováltozatban. Szerintem ez a masszív ülőalkalmatosság még hatvanas évekből öröklödött meg. Látszik rajta a gondos asztalosmunka. Bakos doktor bácsi  miskolci, 17. számú körzetének várójában sokáig ilyenek voltak. Ahogy elnézem ezeket még alaposan összerakták, ergónimia, meg kényelmi szempontok akkoriban aligha számítottak valamit.

Ez is tipikus várótermi ülőke. Könyöklő már nincs a végeken. S ha jól megnézzük a régi miskolci sárga villamosok ülőkéire emlékeztet. Ez a fajta léces megoldás, sárga, fekete kombinációban nagyon mutatós. Ám egy kórházban aligha tűrték volna meg ezt a rikító színű variációt.
S itt az újkor ami látszólag jónak tűnik. Kellő távolságot hagy a betegek között, senki nem mászhat bele a másik aurájába. Stabil és tisztítható, nem szorul festésre és szinte elpusztíthatatlan. S ami mifelénk lényeges nem lehet belevésni a nevünket mint a miskolci népkerti padokba. Ahol még ma is olvashatjuk T és J örökké szereti egymást. Ezeken legfeljebb csak a filctoll hagyna nyomot a következő takarításig.
Exit mobile version