Ha miskolci vagy tudod hol van a fapados. A törzshelyünk. Ahol a világ legjobb csapolt sörét mérik.Na, mi pontosan ide jártunk. A csapóajtó után balra a harmadik a mi boxunk.
A rádiónál havonta egyszer, általában tizedikén utalnak. A lapnál 1200 forint a fizetés, de Gyárfás Imre bácsi a studió jószívű igazgatója egy nyúlfarknyi jegyzetért akár háromszázat is fizet. Ide érdemes dolgozni. Hát még ha valaki fel is tudja olvasni a dupláját is megkapja.
A honorosztás napja hétköznapi ünnep. Bemegyünk hatan – sok jó ember kis helyen is szorong – s már is hozzák a teli tálas szemes bablevest. Finom házi kenyérrel. A főúr tudja – tejfelesen szeretem, nekem plusz egy deci dukál ebből.Meg egyébként is most én állom a cehhet. Persze nem minden lakoma felhőtlen. Egy ízben – nehéz elfelejteni – ribilió támad az étterem előtt. Szakmai kíváncsiság, úgy is még meleg a leves kikiváncsiskodom. Barátaim próbálnak visszatartani – ne ártsam magam mindenbe – minek, meg íttál is.
Éppen ezért ki hallgat a jószóra ilyenkor. Megtudom, egy idős bányász gumicsizmában akar bejönni. A csokornyakkendős fehér zakós főpincér visszatartja. Finoma. Mondogatja nem ma van a bányásznap, Ez nem kocsma, ez a a fapados – hangsúlyozza kimérten. Az öreg szomjas én meg a félrecsúszott elveimmel tökhülye, s ittas. A vájár pártjára állok. Úgy hiszem az igazság oldalán lennék. Elvégre első a munkásosztály majd utána jövünk mi. A főpincér enged szelid nyomásnak. Sose lehet tudni – ezek a firkászok mire képesek – a gumicsizmás fószer beslatyog és a szomszéd boxban elterül. Biztosan alapozott előtte. Leveti a sáros lábbelit, letekeri a kapcát és leheveredik. Előtte viszont ránk bicent – köszöni, hogy kiálltam mellette.
Közben kattog az agyam – megírjam ne írjam – egy megfáradt bányászt ki akartak tiltani a szálló étterméből. A gumicsizmája miatt. Majd hallom a hortyogását és szaglom a kapca mindent felülműló légúti fertőzését. Kanalazzuk a levest, s kortyoljuk a sört
. Szótlanul. Miközben már tudom, erről addig hallgatok amíg csak tudok. Idáig sikerült.
