A választási iroda elnöke egymilliós bónuszt kap a voksolásért. Fel is veszi. Az is lehet, hogy felajánlja „valamilyen alapítványnak”. Még január legelején rendezték egy igazságügy-miniszteri rendeletben, mire mennyit fognak költeni a küszöbön álló országgyűlési választáson, a különféle nyomtatványok előállításától kezdve a jegyzőkönyvet vezetők napidíján át a választási bizottsági tagok étkeztetéséig minden. Ezt foglalták össze a jogszabály 1. számú mellékletében. Ebben szerepel, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, Pálffy Ilonának is előirányoztak „tiszteletdíjként” 1 millió forintot a lebonyolításért.
Szántó István
Related article
Több mint két és félszáz település jutott tűzifához az ÉSZAKERDŐ-től a szociális tűzifa programban
Az elmúlt évben is az 5 ezer lélekszám alatti települések nyújthattak be pályázatot tűzifa vásárlás támogatására a rászoruló családok tüzelőanyag költségeinek enyhítése...
Áldott békés Húsvéti Ünnepet Mindenkinek – megtört a posta monopóliuma – SMS után az internet
Köszönöm a húsvéti jókívánságokat és hasonló szépeket, kellemes békés ünnepeket minden Olvasómnak a világban. A pápa Őszentsége ezt legalább 64 nyelven képes elmondani....
Fotók: tüntetők sorfala várja Orbán Viktort a Várban
A gyülekezőktől azt kérték a szervezők, hogy hozzanak magukkal sárga rózsát és papírrepülőt. ...
Tüdőrák a soha nem dohányzók körében
A tüdőrák azon emberek körében, akik soha nem dohányoztak, egyre gyakoribbá válik világszerte, és a légszennyezés fontos szerepet játszik ebben a tendenciában –...
Újabb kortárs kiállítás nyílik a Szent László Kórházban
A kórház ne csak a betegségről szóljon, hanem az életet szolgálja. Ennek jegyében rendszeresen szerveznek mindenki számára nyitott kulturális eseményeket is a Dél-pesti...
Novák Katalin külföldi származású balettművészek honosítási okiratát adta át
A művészek évek óta Budapesten élnek, életüket a magyar balettnek szentelik. ...
Itt az új trendi – hogyan valljunk szerelmet – tömör mondanivaló a nagyvilágnak
Egy mai reklám vagy nevezzük divatosan propagandának. Ilyen világot élünk, valamikor ha szerettük egymást elbújtunk a Népkert árnyas fái alá és bugylibicskával bevéstük...
Zsarolással akart szabadulni a tartozástól – jogerős ítélet, mindenki tudomásul vette
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki volt munkáltatója fenyegetésével próbálta elérni, hogy elengedje tartozását. A bíróság ítélete...
Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése a Tiszakeszi Széchenyi István Általános Iskolában
A 20 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Tiszakeszi Széchenyi István Általános Iskolájának...
Új irodát keres vállalkozásának? Nagyszerű megoldást kínálunk! – helye van Önnek is a miskolci BOKIK székházban
Új irodát keres vállalkozásának? Nagyszerű megoldást kínálunk! Várja Önt és cégét Miskolc belvárosában Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított székháza. Az irodaház 1....
Hol vannak az állatvédők – van ahol egy kutyusra gyűjtenek
Ma megfordultam a városházán és az egyik irodában észrevettem – egy dobozt, rajta röviden , csak annyi kutyus. Megtudtam egy elhagyott, gazdátlan ebnek...
Jelentkezzen a kolbászgyúró versenyre!!
2015 -től a budapesti Disznótoros Kolbászfesztiválon is lesz kolbászgyúró verseny. A nyílt kategóriában mindenki nevezhet, aki úgy gondolja meg tud birkózni a kihívással...
Gyárfás Tamással 43 éve ismerjük egymást – közös kalandjaink – egy visszaemlékezés
Gyárfás Tamás médiaszemélyiséget csütörtökön első fokon hétévi fegyházbüntetésre ítélték a Fenyő-gyilkosságban felbujtóként játszott szerepe miatt. A lassan 75 éves üzletembert kevesen ismerik jól....
Sose kakaskodtam szemétdombon – Juhari Andreától , a Demokratából
Abban a korban kell kilicitálnunk boldogulásunk tisztes lehetőségét, amely adatott számunkra. Még a dantei Pokolban is kiküzdik maguknak a szenvedők a boldogság pillanatait...
Oda a cseresznyénk – a diófát ellepték az akrobata mókusok – ez lett a biogazdálkodás következménye – micsoda befőtt van a Duna parti orosz boltban
Valaha két gyümölcsfánk volt. Szezonban sorra kényeztetett minket. Kezdte a cseresznye majd nemsokára következett a meggy. Mindkettő annyi termett, hogy nem győztük elajándékozni,...
Őszintén az emlőrákról – fontos az állandó vizsgálat – 200 kérdés ugyanennyi válasz
200 válasz az emlőrákról: iránytű minden betegnek. Ingyenesen hozzáférhető lesz az onkológiai centrumokban és a betegszervezeteknél az a könyv, amely 15 fejezetben, 252...
Szegedi Laci gyorspostája – üzenet a betörő urnak
Mivel mélységes aggodalom tölt el egészségi állapototok iránt, ezért szeretnélek titeket az alábbi, féltő szeretettel megfogalmazott információkkal ellátni: Ha esetleg úgy alakul, hogy...
A búcsúlevél – új török sorozat indul a TV2-n
Október 14-től, kedden új sorozat lesz látható délutánonként a TV2 műsorán. A búcsúlevél című török széria két család generációkon átívelő titkairól szól. ...
6 milliós bírságot kapott a TV2 a Hunyadi miatt a Médiatanácstól
Gondja volt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsnak a Hunyadi című tévészériában látható erotikával, ezért megbüntette a TV2-t. Más médiaszolgáltatóval, így a...

