SzántóGráf

Elhunyt dr. Szinay István jogász –

Április 5-én, csütörtökön délelőtt súlyos betegséget követően 52 éves korában elhunyt dr. Szinay István jogász, a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottságának alelnöke.

Szinay István 1966. október 5-én született Miskolcon. A labdarúgással már fiatalon eljegyezte magát, korán a Diósgyőri VTK labdarúgója lett, és egészen az U19-es korosztályig aktívan futballozott. Jogi tanulmányait a miskolci egyetemen végezte, a diplomaszerzést követően azonban választania kellett a tanulás és a profi futball között, s ő végül az előbbi mellett döntött. A sportággal azonban nem szakított, haláláig a Diósgyőr megszállott szurkolója maradt. Az egyetem után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen kezdett el dolgozni, majd tíz év után, 2000-ben került Budapestre, a Legfőbb Ügyészségre. Miskolchoz hasonlóan itt is osztályvezető ügyészként tevékenykedett, emellett társadalmi munkában az ügyészség tömegsport-felelőse volt. Az egykori Pest Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának 2010-ben lett a tagja, később alelnöke. A bizottság tevékenységét szakértelmével, higgadtságával, alázatával – egy, munkahelyi elfoglaltsága miatti rövidebb szünetet leszámítva – egészen haláláig lelkiismeretesen segítette. Véleményformálását, döntéseit a jogszabályok alapos ismerete, a szigorú következetesség és az igazságosság jellemezte. Nyugodt természete, a labdarúgás iránti odaadása, egyedi humora és közvetlensége okán tisztelet, szeretet és megbecsülés övezte.

Távozása mérhetetlen veszteség a Pest megyei amatőr labdarúgás, és múlhatatlan fájdalom szerettei, barátai, munkatársai számára.

Nyugodjon békében!

Exit mobile version