Akinek hiányzott volna a politikai „bulvár” politikai színtéren, avagy teljesítmény-értékelés, ill. valódi közbeszéd, ám tessék. Kemény vádakkal illette Schiffer Andrást az LMP lemondott társelnöke, Hadházy Ákos. Mint megírtuk, Hadházy vasárnap, az országgyűlési választás LMP-s eredményváróján jelentette be lemondását, miután kiderült, hogy az ellenzék rendkívül roszul szerepelt a kormánypártokhoz képest. Hadházyval hétfőn a 24.hu készített nagyinterjút, melyben a politikus – aki csak társelnöki posztjáról mondott le, országgyűlési mandátumáról nem. Egyrészt azt mondta, az egyik legfontosabb kérdés, hogy az ellenzékről elhitte-e a közvélemény, hogy meg akarja újítani az országot. „Nem tudtuk őket meggyőzni.” – mondta.
Szántó István
Related article
Eltűnt egy reklám – Zsámbok János barátom találmánya – a legsterilebb ebmaradvány gyüjtő
Nos, sok potenciális reklámozó tette szóvá, hogy nem örülne ha a hirdetése egy ilyen ebmaradvány gyűjtő szerkezet társaságában villogna a portálon. A ludak...
10 éve indult a Rákgyógyítás.hu a tudatos betegekért
– A művelt, tájékozott, a betegségbe és a kezelésekbe nem passzívan beletörődő, hanem önmagáért aktívan cselekvő betegek jobb eséllyel győzhetik le a rákot....
Kommentár nélkül – fejlődik az öntudat
A mai kérdés – ki hogyan van megelégedve a saját utcája nevével. Változtatnának e nevet annak ahol laknak. Vagy már megszokták. Tudják e,...
Buja bosszú – leckéztette a volt párját – piacra dobta egy erotikus társkeresőn
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a dédestapolcsányi nővel szemben, aki volt párját akarta megleckéztetni egy erotikus társkereső internetes oldal felhasználásával. Személyes adattal...
Nagy Zsolt rosszul lett, Nádai Anikó elbúcsúzott, visszaköszönt a legsötétebb alvilág – a jó hír az, hogy egyelőre nem lesz tömeges elbocsátás
Nyakunkon a tél, híznak a rezsiszámlák, és mindemellett egyszerre három vírustól kell tartanunk. Nem sok jóval kecsegtet a jövő év, az ideinél is...
Áttörést várnak a májrák kezelésében
Dr. Demeter Gyula A májban lehetnek elsődleges és másodlagos (primer és szekunder) daganatok. Elsődleges májráknak (májsejtrák, hepatocellularis carcinoma, HCC) csak azt tekintik, amikor...
A temetés margójára – a titokzatos idegen -mint a lakodalomban
Ezen a földön egyetlen egy biztos – a halál. Akár várjuk akár nem az egyszer mindenkinél beköszönt. Még Nelson Mandelát is elérte a...
Havi 900 eurós segélyt kapott a bécsi terrorista az osztrák államtól – bicskanyitogató
Kedvezményes lakásbérlethez juthatott Bécsben a 20 éves, albán származású merénylő – írja az osztrák Kronen Zeitung. Fejzulai -t „Jungwienerként” regisztrálták, emiatt kaphatta meg a...
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatója-egyre több pozitív visszajelzést kapunk a velünk együtt kerékpározó sporttársaktól
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben 11.18-án szombaton. Somogyi László az MRCC elnökhelyettese bemutatta a Club mellett...
Ezen a négy fázison megy keresztül egy haldokló teste
A szeretteik elvesztésére próbálja felkészíteni az embereket a videós tartalmaival Julie McFadden Los Angeles-i hospice nővér, aki legutóbb a haldoklás fázisait ismertette felhasználói kérdésre...
Felhúzzuk a vasfüggönyt – miniszteriális vita sógorékkal -megszűnik a wircsaft
Emlékszem az első Orbán kormány negyedik esztendejében maga a miniszterelnök jelentette ki a nyugati végeken, hogy véget vet az osztrák wircsaftnak. Talán szó...
Ismét garázsvásár Miskolcon – Derkovits utca 11 szám alatt – előzetes bejelentkezésre
Felsorolni is hosszú mi és mennyi lom vár gazdára. Csupa olyan hasznos háztartási gép és egyéb ki tudja mi minden ami nekem már...
Prosztatarák: sokat tehetnek önmagukért a férfiak
Alig-alig jutnak el a rákbeteg férfiak gyógytornászhoz, pedig a rendszeres mozgással javulhatna az életminőségük, Nógrád megyében pedig van is ingyenes lehetőség a gyógytornára....
Fürdünk a tejben – a zacskós sztori – már csak a kollektív memória seíthet
Már megint majdnem elfelejtettem. A mai csütörtöki Északban a tejről írok, minden gondolatom az élet erő egészség körül forog. Mint kiderül úgy voltam...
Zöldre kékre allergiás vagyok – miért nem lettem teherautó sofőr – máig is tudom a színlátó tesztet
Ha van jogosítványa akkor biztosan tudja mi is volna a képen. Ha mégse – ez egy színlátó teszt. Ma már interneten is elérhető,...
Miskolcon zárul a Kis Zsenik Klubja roadshow
Budapest, 2013. november 22.– Miskolcon zárul a Da Vinci Learning csatorna országos roadshowja november 29-én. Utoljára lesz látható a Guinness rekorder citromerőmű is....
Lépéselőny a rákkal szemben Salgótarjánban is
Fókuszban a prosztatarák: riportfilm a kezelési lehetőségekről, szaktekintélyekkel készült riportfilm bemutatása, majd dr. Beöthe Tamás urológus (képünkön) „Test és lélek” ismeretterjesztő videó előadása....
Egy kedves figura – a pokolban is kedveskednek – újság nélkül nincs élet
Kedves főúr kínálja a friss lapokat a felsőzsolcai Pokol Csárdában. Olyan szépen nyújtja felénk, hogy nem tudunk ellenállni a kísértésnek. Mindet kiolvassuk mire...
Kardiotoxicitás: a szívet érintő mellékhatások
Még a kezelések megkezdése előtt szükséges a – szakszóval kardiovaszkuláris – rizikófelmérés. Ez már az altatás és a műtét kockázatának megítélése szempontjából is...
A Suzuki a 2016-os Genfi Nemzetközi Autószalonon: Európában is jön a BALENO
2016. február 12. – A Frankfurti Autószalonon tartott világpremiert követően a Suzuki örömmel jelenti be, hogy az európai piacon is útjára indítja az...

