Három éve mezítláb jár, és ha rajta múlik, többé nem is húz cipőt. Az esküvőjén is mezítláb volt, most pedig komoly gyalogtúrára készül férjével a fiatal nő. A 20 éves Kasandra Smith sosem szeretett cipőt viselni, iskolába leginkább papucsban járt, 2015-ben pedig, miután befejezte a tanulmányait, elkezdett mezítláb járni. Két hónappal később eldöntötte, hogy teljesen felhagy a lábbelik viselésével. Még az esküvőjén is mezítláb volt. Az egyedüli ok, amiért hajlandó lenne újra cipőt húzni, ha olyan munkát kapna, ahol ezt feltétlenül megkövetelik.
Szántó István
Related article
Bővült a cinkoslista – Orbán, Rogán és 107 másik képviselő is csatlakozott az ellehetetlenítési törvény beterjesztőjéhez
Halász János most már nem egyedül jegyzi a civilek, médiumok és bárki más ellehetetlenítésére alkalmas, hivatalosan „átláthatósági” törvény tervezetét. ...
A főépítész megmentette – valamikor a színházi épületen volt
Ránézésre olyan mint egy rendőrségi körözvény – keressük a képen látható angyalt, akit mezítelenül találtak a főutcán. Szegényke,a testétől megvált fejet a színház...
A jó bornak is kell a cégér – a saját portálom fényezem – nőtt az érdeklődés
Dagad a keblem. Időnként ránézek a portál statisztikára és elönt a meleg elégedettség. Vagy az írások jók, érdekesek, figyelemfelkeltőek vagy a puszta kíváncsiság...
A Jobbik elnöke az Észak vendége volt – Vona Gábor és Jakab Péter interjúja jön a lapban
Vona Gábor a Jobbik elnöke és Jakab Péter a párt miskolci polgármester jelöltje látogatott el az Észak szerkesztőségébe kedden délután. A vendégek beszélgettek...
Újra házhoz hívható a lomtalanítás Miskolcon
– A BMH Nonprofit Kft. a közterületek rendje és tisztasága érdekében 2020. május 11-től újra fogadja az igénybejelentéseket a házhoz menő...
Megbírságolták Orbán Viktort
Több rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül. A Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért az elmúlt napokban több...
Para-pirulák -placebohatás-fokozók – nem bedőlni az ősi csodaszereknek
Mostanában naponta tíz ajánlatot kapok különféle gyógyhatású készítményekre az interneten. Felerészben fogyókúrás pirulák természetes alapanyagból. Az ősi etióp családok fedezték, s ezekkel a...
Pert indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen a Válasz Online
A lap személyiségi jogi pert kezdeményez Lánczi Tamásék ellen. ...
Fegyverzetfejlesztésbe kezd Románia
Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 10 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai...
Ági néni szolgáltat – akár pelenkázni is lehet nála – siófoki emlék
Egy szép nyári emlék. Siófok, hajókikötő. Tudom egy ilyen helyen több nyelven lehetne hirdetni, de hát ezeket a nemzetközi piktogramokat éppen e helyett...
Vona Gábor szerdán a miskolci egyetemen
A Jobbik elnöke ma este a Miskolci Egyetem hallgatóival találkozik. A választásokig az ottani politikai műhely több más neves politikust meghívott. ...
Az elfogultság különböző árnyalatai – helyben nem vizsgálják a kapitányságvezető kifosztási ügyét – miért kap 65 milliót a miskolci rendőrség a rendészettől
A miskolci ügyészség úgy határozott, elfogultság címén egy más megyében vizsgálják majd a helyi rendőrkapitány helyettes kifosztási, bántalmazási ügyét. Az indok, egyszerű és...
I. Perec Parádé
KEDVES INVITÁLÁS! 12:00 Ismerd meg Perecest! Felfedező futóverseny. 13:00 Napgyöngye lányai Majorette csoport fellépése 13:30 Óvodások a színpadon A Perecesi ovisok műsora 14:00...
Hogy ne legyünk csorbacsíkok – ez lesz a holnapi Északban – csábos mesterség – hogy lesz technikusból vizsgázott fogász
Nem tudom miért , de mostanában ritkán kotyogom ki mi is lesz a holnapi Északban megjelenő retro cikkemben. Most kivételesen eszembe jutott –...
Lottózni – csak szépen ahogy csillag megy az égen – milliárdokat herdálunk el a blindre számokkal
Mára az egyik leghatékonyabb kitörési pont a középszerűségből egy óriási nyeremény valamelyik szerencsejátékon. Ez az egyetlen lehetőség, ahol háromszáz forintos befektetéssel gondtalanná válhatunk....
NFL Draft magyarul: a NET4+ csatorna élőben közvetíti a nagy sporteseményt
Különleges sporteseményt, igazi exkluzív csemegét hoz el péntek hajnaltól hétfő hajnalig a NET4+ a magyar rajongóknak. ...
Egy szakállas vicc -miért van zimankó a parlamentben – voltak városi legendák – utánajárnék , ha nem járnak utánam
Egy újszülöttnek minden vicc új. Abban az időben amikor képen látható emberke volt a miniszterelnök azt kérdezgettük – miért van olyan hideg a...
Nem volt bűncselekmény
„A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2015. április 10-én megszüntette.” Nem történt bűncselekmény a rendőrség szerint a miskolci megyei kórházban, amikor...
Mit ír a veterán – gyanúsított a kettős életet élő polgárőr- elkelne a lélekbúvárkodás is – akár többszörös gyilkosság is terheli
A csendes borsodi városban 2011 tavaszán saját otthonukban öltek meg egy idős házaspárt. U. Jánost és feleségét az egyik szomszéd találta meg vérbe fagyva,...
Betegutakról, kilátásokról, életmódról a Nemzeti Rákellenes Napon
Időpont: 2025. április 10. 10-14 óra Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Hamvas terem – 1062 Budapest, Andrássy út 98. Program: 10:05-10:10 Köszöntő Rozványi Balázs,...

