Mit kerestem a Kubikban – Miklósnak, a vasutasnak hajráztam – amikor a fősodorban voltam – apolitikus önvallomás – szurkoltam az angol hármasért

Túrnak, ásnak dolgoznak a vasút sportpályán. Megújul a város második legnagyobb stadionja.Bevallom máig is imádok focizni, de mint néző rám ne számítsanak a lelátón. Lehet, hogy férfiatlan, s apolitikus önvallomás de játszani jobban szeretek mint mások futkározásában gyönyörködni. Gyerekkoromban egy belvárosi grundon kergettük a labdát kora délutántól sötétedésig. Ráadásul olyan pályán amelynek a sarkában egy első világháborús emlékmű áll a mai napig. Így aztán bíró nélkül csodálatos cselekre vetemedtünk a természetes akadály árnyékában.

Persze a focizás mellett az asztali tenisz mellett ragadtam le, vidékiesen a pingpongot kedveltem meg. Annyira, hogy Miskolcon talán legfiatalabban szereztem meg a játékvezetői engedélyt. Ami arra is jó volt, hogy hétvégenként  meccsenként 15 forintot kaszálhattam miközben Faházi és Jónyer játszmákat vezettem.

A békebeli pálya

S, hogy a szavamat ne felejtsem barátaim kedvéért focimérkőzéseket is látogattam. Főleg Diósgyőrbe. Az igazolványommal ugyanis ingyen bemehettünk. Mint játékvezető szabad utat kaptam a legfelső páholyokig. Ez azért is jó volt mert ott már nem tudtak a nyakamba szotyolázni.

A Martintelepi Kubikban viszont a pálya szélén ücsörögtem. Minél közelebb a zöld gyephez. Hátha észrevesz az angol tanárom, név szerint Temesvári Miklós akinél sose voltam képes a szívébe lopni magam. Akkoriban  – ott Földes gimnáziumban nem az angol nyelv volt az erősségem.

Nem sejthettem, hogy negyven év elteltével majd ismét neki kell gyürkőznöm a nyelvtanulásnak. A lényeg én voltam a Kubik leghangosabb szurkolója hátha egy hármasra tornázom az angolomat. Ha visszagondolok minderre bevált a rafinéria. Persze nem egyedül hajráztam – az összes osztálytársam aki nehezen birkózott az angollal velem együtt buzdította Miklóst. Végül Ő lett mindannyiunk kedvence, mivel jókedvében olyan dumát adott elő amellyel ma simán leverné a standuposok csillagait.

S aki még mindig kételkedne a foci iránti elkötelezettségemben íme itt van egy belépő amellyel idáig még nem nagyon büszkélkedtem. Kolodzey Tamás kollégám jóvoltából Szepesi Gyuri bácsival ott lehettünk ezen a nem mindennapi eseményen.

A fősodorban. S még a játékvezetői igazolványomat se kérték el. S elárulok még egy kulisszatitkot – nem továbbadni – a fogadáson annyi sült libamáj volt, hogy egy évre elteltünk ezzel a finomsággal. S a helyi süteményekről már ne is beszéljek….