Egy fontos ember hiányzik a kórházból – a CT ügy kulminálódik – a bank juszt se enged  – itt 10 ezer beteg élete a tét

Nincs új a nap alatt.  Lentebb olvasható egy régi , nem is olyan régi írásom. Mintha azóta semmi se változott volna. Kórházigazgatók jöttek mentek, mindannyian megpróbálták ezt a különös helyzetet a maguk módján megoldani. Ahogy a sajtóból tudom ismét gond van a daganatos betegek ellátásával. Ne feledjük ebben a régióban ez a kórház évente 10 ezer daganatos beteget kezel. Életek múlnak azon, hogy idejében megkapják a gyógyító terápiát. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy az átkosban régóta szerettek volna egy CT készüléket a kórházba. Harcoltak küzdöttek érte, de hiába. Abban az időben egy ilyen vizsgálatért Pestre kellett utazni. S egyszer csak csodák csodájára bekerült egy fontos elvtárs a kórházba. Nagyon súlyos beteg volt. Annyira, hogy mindent megígért amit tőle kértek. Még az osztályon feküdt és az ágyához vitték, vezették a telefont. Ő pedig tartotta a szavát, az orvosok előtt telefonált, intézkedett, hogy meg legyen a drága készülék Miskolcon is. A Jó Isten kegyes volt, a fontos elvtárs meggyógyult , a kórház megkapta ami már régen kijárt volna neki. Akkoriban teljes volt a heppiend. 

Na most mi lesz? Állítólag ez a régi cikk annyira aktuális, hogy le se kell porolnom.

 Itt kezdödött  a probléma és innentől csak gyűrűznek a gondok.Bár a kezelésre szorult betegek érdekében  az érintettek mindannyian korrekt megegyezésre törekszenek a megyei kórház és a Medcenter vitája máig se rendeződött.

Így dr. Gubacsi László ügyvezető igazgató egy rendkívüli sajtóközleményt adott ki amelyben közli: a kórház felel az onkológiai betegek ellátásának veszélyeztetettségéért.Jelenleg a sugárterápiás gépeket az ÁNTSZ engedélye  nélkül és az OEP biztosítása nélkül működtetik. Ennek a veszélyeire figyelmeztetett a Medcenter igazgatója. A minisztérium információja szerint mindent megtesznek az áldatlan helyzet megszüntetésére. A legmagasabb szinten foglalkoznak az elmérgesedett helyzettel és a probléma megszüntetésén dolgoznak.Minden érdekelt elsősorban a kezelésre szorult betegek gyógyítását tartja a legfontosabbnak ezért a kölcsönösen előnyös kompromisszumok elérésére törekszenek.

Remélem hamarosan a megoldásról is közleményt kapunk.