Az űrhajós Farkas Bertalan tartalékaként kapott kiképzést, a Szojuz-36 küldetésének idején az irányító központban dolgozott. Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja. Az űrhajós halálhírét barátja, Schuminszky Nándor, a Magyar Asztronautikai Társaság tagja erősítette meg hétfőn délután az MTI-nek. Közlése szerint Magyari Bélát hosszan tartó betegség után hétfőre virradóra érte a halál. Magyari Béla 1949. augusztus 8-án született Kiskunfélegyházán. 1967 és 1969 között a magyar, 1970-ben és 1971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt, 1972-ben a magyar légierő repülőtisztje, 1977-ben I. osztályú vadászrepülő lett. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe.
Szántó István
Related article
Folytatódik a Földet a gazdáknak program
Folytatódik a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében most újabb 24 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg a gazdálkodók számára – jelentette be...
A hetven éves Csóra Györgyöt köszöntötték – egy OPSZ feliratú aranygyűrűt kapott – felsőfokon a polgárőrségről
2017. november 24-én, a Készenléti Rendőrség Tanácstermében ülésezett az OPSZ elnöksége, ahol a sok napirendi pont mellett Csóra Györgyöt, az OPSZ általános és...
Felvonulás tribün nélkül – ha május elseje akkor meneteltünk
Ha május elseje akkor menetelünk. Pontosabban vonultunk. Ez a munka ünnepe, az ünnepet meg csak semmitevéssel lehet köszönteni. Munkaszünettel. Valamikor az átkosban ez...
Hogy lehet viselhetőbb a kánikula? Tapasztalt szakorvosok tanácsai
Az ételeket nyáron jobban kell sózni (Prof. Dr. Wittmann István) A nagy melegben a fokozott verejtékezés nemcsak víz-, de nátriumveszteséggel is jár, és...
Újabb, közel 7 milliós bírságot kapott a TV2
Ismét a korhatári kategória téves megválasztása miatt szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület július 22-i ülésén...
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben 11.18-án szombaton. Somogyi László az MRCC elnökhelyettese bemutatta a Club mellett...
Garázsvásár – mi szem szájnak ingere – ezer forinttól százig -ha nem vesz megbánja – itt most teljes angebot, akció és reakció – egy telefon és már is nyit is az áruház – a pult mögött a család – oszd meg a jó hírt
Ezen a címképen nem akármit tetszenek látni. Egy személyhívó. Ez volt a mobiltelefon elődje, őse. Vállai Béla barátomtól vásároltam hajdanán. Volt egy központ,...
Péntek délután 3-4 között dedikálok a Vörösmarty téren – A Kádártól Casztróig utánnyomásban
Mit tetszik csinál a héten pénteken délután? Ha ideje engedi nagy szeretettel meghívnám Budapesten a Vörösmarty téri könyvvásárba. Mint tavaly most is dedikálok,...
Húsvéthétfőn avatják a felcsúti Pancho stadiont
Holnap azaz húsvét hétfőjén felavatják a felcsúti Pancho stadiont. Mint ismeretes Pancho volt Puskás Ferenc spanyolországi beceneve. A nagy eseményre sok neves vendéget...
Prim művész úr készíti Bagothay László emléktábláját – ajánljanak neves orvosokat
Dr. Argay László, a magyar magánkórházak szövetségének elnöke , az AAmed kft tulajdonosa elhatározta, hogy feltérképezi a régió régebben elhunyt neves orvosait. A...
Epigenetika: hogyan lehet rákkeltő génhibákat „szerezni”?
Közel sem biztos, hogy ha egy anyának, majd egy idő múlva a lányának azonos típusú rákbetegsége alakul ki, akkor az egy genetikailag kódolt,...
Sára könyvéről az Északban – köszönet a volt kollégáknak – még több bemutatója lesz a műnek
Úgy mondják minden csoda három napig tart. Ha mégis tovább húzódna az már maga a szenzáció. Lányomnak, Szántó Ritának legalább hét könyvre való...
Ez lenne a Szeles utcai műszaki outlet – ide érdemes betérni – ha jót akar ne hivatkozzon rám
Közismerten szeretem, kedvelem a műszaki kütyűket. Van is belőle bőven eladnivalóm. No, de a képek okán mondom, hogy ebben a Szeles utcai discont...
Gratulálunk Laci bácsi – régiónkat is képviselte – a miskolci Semmelweis kórházban kezdte
2015-03-15 18:34 Dr. Iván László kitüntetése | Dr. prof. Iván László magas kitüntetésben részesült Elnökségünk tagja, DR. IVÁN LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem professor...
Hol volt hol nem volt – a pókhálós albumból – Jaksi fotómasina nélkül
Egy ritka pillanat – amikor a fotóst fotózzák… ...
Prosztatarák testközelből: érintett férfiak válaszait várják
A kutatás eredményei ahhoz szükségesek, hogy a betegek problémáit, igényeit jobban megismerjék az egészségügyi szakemberek és olyan programok indulhassanak, amelyek valódi segítséget jelentenek...
Porlad a járda – a centrumholding fantomcég bűne – tiltsák meg a járdán gurulást
Igen, haragszom, nagyon dühős vagyok a Centrumholding nevezetű fantom parkolócégre. Miért is ne, s nem azért mert egyszer megbüntettek, jogtalanul. Azért nem kedvelem...

