SzántóGráf

Most jegyezze meg – augusztus negyedikén Tunki fesztivál Hercegkúton – itt találkoznak a Kárpát medence német sváb közösségei – főzőverseny lesz, erre a várják a kóstolókat

Középen az első sorban dr. Stumpf István és dr. Hörcsik Richárd . Minden sváb falunap törzsökös vendégei
Rák József polgármester az új irodájában – hamarosan , augusztusban itt lesz a világ közepe – szomjan, éhgyomorra várják a vendégeket
A sramli zenéhez elkel egy is serkentő itóka

Most tessék beírni a naptárba – az idén pontosan augusztus negyedikén, szombaton lesz a Hercegkúti falunap. A Tunki fesztivál. Az idén erre a sváb étekre alapozzák a rendezvényt. Persze ha tudnám, hogy mi is ez a finomság rögtön elárulnám. Ám azért se teszem – már utánanéztem az interneten – hadd legyen ez meglepetés a tudatlan vendégeknek. Rák József a település népszerű elismerte polgármestere úgy beszélt erről a fogásról, hogy a nyálunk összecsordult. Egyébként csak annyit, hogy tunkolni is lehet tehát a szó eredetét már meg is fejtettük. Tehát ha szeretjük a hasunkat, azt a bizonyos augusztusi szombatot nem hagyhatjuk ki.

Barátaim megerősíthetik, a kocsimban mindig sramli zene szól. Tessék elképzelni mindezt élőben, a pincében ..
Ők gondoskodtak a hangulatról .. A bécsi szombati Naschmarkton azaz az ottani bolhapiacon mindig van ilyen bőr rövid nadrág amihez fehér zokni dukál.  Egy rám való 150 euró. Vágyok rá, most gyűjtöm az árát
Egy éjszakás kiruccanáson már voltunk ezen a pincesoron. Könnyű vacsorával spékelve. Még jó, hogy a mikrobusz a pince előtt parkolt különben a hátamon vihettem volna le a társaságot a pincétől.
Senkit nem kellett felkérni, maguktól pattantak táncra
Jódlizni tudni kell, erre ropni viszont egyszerű. A harmadik egy deci utánn
Ide még visszajövünk – innen így szokás elmenni
Nem tudom melyik pincészeté ez. Egy viszont biztos a közelmúltban innen választottak borkirálynőt Tarcalon a Dégenfeld kastélyban. Benne voltam a zsüriben
Ez már a így is a világörökség része

A polgármester elújságolta, hogy erre a nagy eseményre a Kárpát medence összes sváb német gyökerekkel rendelkező közösségét meghívták. Jönnek a Duna melléki, tolnai baranyai bácskai szász és felvidéki főző csapatok.  Igazi szakácsverseny lesz, amelynek a zsűrijében a kilátogató vendégek is helyet kapnak. A helyszín ismét a Hercegkúti legendásan gyönyörű és hangulatos pincesora lesz. Természetesen a tunki mellett a sváb szalonna és a helyi nyolc borászat valamennyi terméke jelen lesz. Ne, hogy valaki már szendvicsekkel jöjjön ide.

Most egyszerre csak ennyit.

A polgármesterrel a hétvégén jól kibeszéltük a települést. Volt mivel büszkélkednie.  Hercegkút mintafalu minden téren, minden tekintetben.  Na, erről is írok majd. Hamarosan. Addig tessék megnézni a legutóbbi Hercegkúti nap képeit, amelyet Kerényi László barátom készített.

Exit mobile version