Amikor beletenyereltem a simlis példányszám auditálásba – a MATESZ tagsága lehurrogott – magyarként egy szál egyedül maradtunk a piacon -folytatom a témát

Ez egy szovjet gyártmányú tördelőmasina. Ólmos rendszerű. Pályám csúcsa volt amikor reggel ott egyenesen a szedőnek diktálhattam. Itt nincs helye a javításnak. Ez olyan mint az élő adás. Sajnálom, hogy a szedő neve már nem jut eszembe – röstellem.

Aki nem tudná, vagy éppen nem ismerne, a kilencvenes évek elejétől csaknem másfél évtizedig a Déli Hírlap élén álltam. Mint kiadó igazgató a két nagy tulajdonos halálos ölelésében próbáltam egyenesbe tartani az akkori egyetlen magyar tulajdonú megyei napilapot. A többségi tulajdonos a Kobold Tamás vezette önkormányzat néhány százalékkal megelőzte Csomai Zoltán nagyvállalkozó részét. Mivel mindketten magukénak tudták a lapot, mindkettőjük kedvükre formálták volna a lap arculatát. A polgármester úr jámbor szelídséggel útját állta a városi képviselők folyamatos mindenbe való beleszólásának ám a nagyvállalkozó elvárásait soha senki se korlátozhatta. A két tábori tűz között őrlődve nem volt egyszerű a lap szerkesztése. Egyenesbe tartása, a jó értelembe vett bulvár szellemiség megőrzése. Miközben folyamatos harcban voltunk a feltőkésített osztrák tulajdonú Észak-Magyarországgal, amelynek semmi se volt drága, hogy minket letöröljenek a piacról. Nekünk se nyomdánk se saját terjesztő hálózatunk nem volt egyetlen vagyonunk akkori szóhasználattal – az évek során felakkumulálódott szellemi tőkénk.

Nos, azokban az években a Népszabadság jóvoltából, áldozatával és a mi igyekezetünkkel egyre másra lépéselőnybe kerültünk. Úgy a kilencvenes évek derekán már jóval magasabb előfizetői példányszámot értünk el, mint a versenytársunk. Josef Kogler a kiadó igazgatója – később elárulta nem sok kellett volna, hogy bedobják a törölközőt és átengedik nekünk a teljes piacot. Mint ma már ismeretes utolsó próbálkozásként semmi pénzt nem sajnálva kilőtték mellőlünk a Népszabadságot. Sokba kerülhetett nekik ez a mutatvány, de megérte. Mi sokáig hittük, hogy nincs az a pénz, hogy a hajunk magától korpásodjon, de ma már ennél okosabb vagyok. Csak van.

A nagy verseny közepette a hirdetők mindig is a MATESZ adatait nézték.  A terjesztést ellenőrző csapat járta az országot és a könyvelések alapján negyedévente – állítólag ma is – felállítják a ranglistát, a példányszámok alakulásának sorrendjét.  Egyébként az auditálás kurva drága, aki kitalálta és csinálja, az óriásit kaszál ezzel. Most arról ne is beszéljünk, hogy az ellenőröket etettük, itattuk jól tartottuk, ha megjelentek, de nekem eszembe se jutott a megvesztegetésük. Nem is volt miből és a mi negyven ezres példányszámunkkal így is az élbolyban voltunk.

Mígnem egy éjszaka – egy teliholdason – eszembe jutott egy nagy ötlet. Mi lenne a MATESZT mint a kiadók felett lebegő vízfejet felszámolnánk.  Megtakarítanánk, egy rávedli pénzt és az általam kreált módszerrel mérnénk az eladott újságok számát. Megkerestem az akkori APEH vezetését és rákérdeztem, kiadható e a lapeladások után befizetett ÁFA bevallás. Persze, ha a kiadó ehhez hozzájárul, nyilvánosságra lehet hozni. Gondoltam egyszerű visszaszámolással máris lesz egy tényszerű ranglista. A következő ülésünkön, amit a Városmajor utcában az AXEL székházában tartottunk bátorkodtam előhozakodni az ötletemmel.

Olyan csönd lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Néhány másodpercig. Majd általános felháborodás, tiltakozás követte az újításomat. Semmi magyarázat – csak annyi, nem és nem. Ez badarság. Érzékeltem, nagyon beletenyerelhettem valamibe, amibe nem kellett volna. Így derült ki, hogy a külföldi tulajdonú kiadók mind trükköztek, fényezték az eredményeiket. Vagy a másik lehetőség elsunnyogták az áfát, nem fizették be a forgalmi adót. Ebben a témában később – hűje naiv firkászként futottam még néhány tiszteletkört az adóhatóságoknál. Kértem, hogy legyen nyilvános a lapeladás után fizetett forgalmi adó mértéke és az ingyenesen osztogatott példányokat ne lehessen beszámolni az auditáláskor. Különben az áskálódásomnak azért lett némi következménye. Állítólag sok kiadó tartva attól, hogy az eladott és a hazudott példányszámok közötti különbség miatt adócsalásba keveredhetnek egymást érték az önreviziók.

Ez még a Borsodi Nyomda. Az Észak-Magyarország 93 decemberében kivonult innen és Debrecenben a saját nyomdáját használta. Ezt mi jól kihasználtuk rögtön beugrottunk a helyére és innentől reggeli megjelenésre váltottunk.

Bevallom minden erőfeszítésem bukta volt. A nagy reklámügynökségek se álltak mellém, hiszen a több megyés kiadókon sokkal többet kaszálhattak, mint az egyedülálló hazai tulajdonú Déli Hírlapon.

Ha közben változott volna a világ, akkor szóljanak. Tudomásom szerint a MATESZ mint egy jól tejelő vízfej ma is az élet halál ura a piacon.