A különösen sikeres 2017-es évet, illetve ugyancsak kedvező idei évkezdetet követően az igazgatótanács új elnöke, Dr. Herbert Diess vezetése alatt a Volkswagen-csoport felgyorsítja széleskörű átalakulását. „A Volkswagen csoport operatív működésében és pénzügyileg egyaránt stabil, stratégiánk hatékonynak bizonyult. Következetesen kívánunk foglalkozni az autóipar meghatározó jövőbeni témaköreivel, az út nagyobb része azonban még előttünk áll, átalakulásunk döntő jelentőségű évei csupán most következnek” – mutatott rá Dr. Herbert Diess a Volkswagen AG berlini éves közgyűlésén. Mint elhangzott, az autóipar egyre dinamikusabb változása közepette ismét jelentősen fel kell gyorsítani a vállalatcsoport a „Stratégia 2025” program alapján zajló átalakulását. Különösen is érvényes ez a Volkswagen kulturális átalakulására, amit az igazgatótanács új elnöke alapvető fontosságúnak nevezett a vállalat jövőbeni sikerei szempontjából. „A Volkswagennek e tekintetben még őszintébbé, nyitottabbá és szavahihetőbbé, egyszóval korrektebbé kell válnia” – hangsúlyozta Dr. Diess.
Szántó István
Related article
Még sportosabb Škodák
A benzinmotoros Octavia RS 10 lóerővel kap többet, és megérkezett az új Fabia Montecarlo változata. Genfben mutatkozik be az új Fabia legsportosabb változata,...
Ez nem igaz – ez nem vicc – csak a rendőrnek lehet igaza – ahol a tányérsapkások megkeresik a fizetésüket
Az álmos és az álmatlan könyvek szerint is a rendőrrel nem jó humorizálni. Mondom is a képet nekem ismeretlen személyek küldték, s kijelentem...
Marhahúsos táska – nagy kövér, belülről üres – jaj de jó volt a nagyrédei szőlőskert – ahol a miskolciak találkoztak
Bár jómagam úgy vezetek Pestig, hogy ha nem muszáj nem állok meg. Tartok attól, hogy ha megpihenek újra le kell előznöm akiket már...
Formula E sorozat: keményen megküzdött Lucas di Grassi a római futamon szerzett pontjaiért – Aktuális hírek – Hírek
Egy kemény munkával megszerzett hetedik hellyel az Audi pilótája, Lucas di Grassi életbevágóan fontos pontokat szerzett a Formula E sorozat bajnoki címéért folyó...
HÁROM KOCSI MÍNUSZ
2022. 08. 25., cs – 12:30 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az autótolvajt. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja...
Folytatja termékoffenzíváját az Audi – már rendelhető a Q2, valamint az A5 és az S5 Coupé – Aktuális hírek – Hírek
Tavasszal mutatta be a négykarikás márka új Audi Q2* modelljét a nagyközönség számára, június elején pedig az Audi A5 és S5 Coupé* következett....
Eladó qvadokat, terepjárókat keresünk -. az előbbiből kardános, rendszámozható kellene – akár több darab is – külföldi importból is
Most kivételesen nem hirdetek. Keresek. Megbízásból. A képeken látható járműveket vennének akár egyenként is vagy akár többet is . Főleg a felső képen...
Ütközéses baleset Miskolc belvárosában – kiverte a Mercedest a kereszteződésben
Úgy egy óra tájban súlyos karambol történt Miskolcon a Plaza mellett a Szentpáli és a Horváth Lajos utca kereszteződésében. Már csak azért is...
Vajon mi ez a szörnyeteg – egy ilyen masináról álmodtam – mintha magam terveztem volna
Úgy a kétezres évek elején rengeteget bajlódtam a nyaralónk előtti hínárral. Kalákában kaszáltuk, csónakba raktuk és gondoskodtunk róla, hogy a komposzt ne...
Az Audi a Genfi Autószalonon – Sportos kilátások – Aktuális hírek – Hírek
Több új modelljével érkezett a Genfi Autószalonra az Audi. Világpremierjét tartja az Audi Q8 sport concept, amelynek hajtásáról mild-hibrid rendszerrel kiegészített 3.0 TFSI...
Még erősebb akkumulátor és nagyobb hatótávolság: megújultak az Audi Q5, A6 és A7 modellek hálózat… – Aktuális hírek – Hírek
Megújultak az Audi Q5, A6 és A7 Sportback modellek hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változatai: az TFSI e modellek most még nagyobb akkumulátor kapacitással...
Ezek a gyanús kamerák – ha már látod hiába taposod a féket – Szombathelyről kapod a levelet
Ha ilyen gyanús kamerákat észlelsz a fejes fölötti útszakaszon, jó lesz ha megjegyzed. Ezek már nem kamuk, nem olyanok mint az M1 sztrádán...
Éld át, milyen magyar válogatottnak lenni! – Hírek és események – Hírek
A gyerehokizni.hu – a magyar jégkorong utánpótlás toborzó oldala – egy 360°-os videóval lepte meg a legkisebb hokisokat, hogy átélhessék milyen, amikor az...
Ritka levegő – Új utakat jár a Volkswagen Motorsport az I.D. R Pikes Peak aerodinamikájával – Hírek – Hírek és hírlevél
Az I.D. R Pikes Peak mindjárt az első pillantásra egyértelművé teszi, hogy extrém körülményekre fejlesztették. A Volkswagen első tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyautóját aerodinamikája...
Kilométeróra-tekerések: tisztulhat a piac – a törvényi elrettentés továbbra se működik
A hazai járművek többségének immár legalább két alkalommal rögzítették a kilométeróra-állását, amely adásvétel előtt könnyen lekérhető. A frissen importált autók esetében azonban...
A Volkswagen ID. lesz a fenntartható mobilitás úttörője – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen elkötelezett a párizsi éghajlat-változási megállapodás iránt, és elektromos modellek offenzivájával fekteti le a fenntartható mobilitás alapjait. A jövő év végén Zwickauban...
Ki mit tud – jutalom a nyomravezetőnek – begyűjtöm az összes felvételt – a CIB bank kamerája pontos képet rögzített
Igen, unhatják a sztorit. Nekem se kellemes, de a kép jobb sarkában karikázó ámokfutó kerékpáros behorpasztotta kocsim jobb oldalát. Majd menekülőre fogta. Miközben...
Értékes eredmény Székesfehérváron – Hírek és események – Hírek
Nagy küzdelemben szerzett ezüstérmet az idei Székesfehérvár Rallye-n Herczig Norbert és Bacigál Igor. ...
Mesterséges intelligencia a nagyobb fenntarthatóság és jobb minőségű városi élet szolgálatában: a… – Aktuális hírek – Hírek
A GREENTECH FESTIVAL és az Audi, mint a Sven Krüger és Marco Voigt által létrehozott fenntarthatósági platform egyik alapító partnere, Nico Rosberggel együtt...

