SzántóGráf

Hiába küldtem az üzeneteket – végül a szőke elárulta, most jön – nem viszem csődbe a vállalatot – segített a kedves vezető

Mióta ingyen utazhatok a tömegközlekedési  eszközökön egyre többször választom a buszt és a villamost. Nem kell bliccelni, nem kell szorongani, hogy nálam van e a bérlet, kiszúr e az ellenőr vagy nem sikerült a lyukasztásom. Talán csak az bosszant, hogy az ellenőrök átnéznek rajtam mint az ablakon. Tesznek rám, ránézésre elsiklanak felettem, nem kérik el a személyimet. Ezek szerint koromnak megfelelő a fizimiskám. Főleg három napos borostával.

Hogy hová el nem jut az ember ha csak haza tart

S itt szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem én viszem csődbe a miskolci közlekedési vállalatot. A héten Szirmán akadt dolgom, kocsival mentem és busszal akartam hazajönni. Kalandos volt.  Mint bennszülött Miskolci gondoltam kimegyek a városi busz megállóba és három perc múlva előáll a kocsi sofőrrel. Egy frászt ott egy lélek se volt a padon. Egyedül ücsörögtem – húsz percig majd felfedeztem – egy SMS áráért  – ki volt függesztve – visszaírnak mikorra várható a következő járat.  Nyomtam nekik három” meszicset” – se kép se hang. Míg nem jött egy szőke hölgy, komótosan. S bemondta, most! S ebben a pillanatban feltűnt a busz a kanyarban.

A kedves vezető elárulta a végállomás az Auchan, ott majd átszállhatok ha majd jön egy befelé tartó járat. A lényeg, hogy egy óra alatt már is a Búza téren voltam, ahonnan egy újabb fordulóval visszaértem a bázisomra a 35-ös busszal. Most már csak az a kérdésem, hogy a fenti mobilszám jó e vagy csak én voltam suta és nekem nem működött ez a szisztéma.

Exit mobile version