Düledezik drága nagyszüleim szülőháza Hernádvécsén. Valaha szebb napokat látott, a Rákóczi út sarkán álló, hosszan elnyúló, apró ablakos, vályogtéglás szatócsbolt. A patakig érő hatalmas portán egy kis mintagazdaság működött. A boltocska éjjel-nappal várta a falubeli vásárlókat. Mindez néhány száz méterre Sardagna László báró úr tornyos kastélyától. És bár gyerekként csak néhányszor járhattam ott, mára mégis odavalósi vagyok.
A génjeimbe beleivódott emlékeim örökre kísértenek. A báró úr hálójában szép álmokhoz készülve megszámolom a szobasarkokat. Nem egyszerű. A Vécsecity kastélyszálló tervezője valamennyi eredeti boltívet meghagyta, és még ki is cifrázta. Talán a vidéki levegő teszi, az álommanó hamar rám telepszik. És máris kutyaugatást hallok. Ignácz nagyapám kopogtat a kastély kapuján. Az esti kártyapartira gyülekeznek. A tanító, a jegyző és a plébános szokás szerint késik. A szakácsnő az alagsorból jön fel friss pogácsával és konty alá való szíverősítővel. Sardagna úr kutyája Guttmann nagyapám lábához dörgölőzik. Annyira megbarátkoznak, hogy a báró úr másnap a fiával, Hansival küld nagyapámnak egy ilyen aranyos kölyökkutyát. A kis bokszer, Villám lesz a család kedvence. A következő nap sem eseménytelen. A családunk bérli a szeszgyárat és a hozzá tartozó krumpliföldet. Az öreg László báró nem egy helyben ülős.
Úgy tárgyalnak felmenőmmel a bérletről, hogy ide-oda sétálgatnak a nagy meg a kis kastély között. Közben a báró fél szemmel a csodálatos parkot mustrálja. Büszke a bukszusaira, az ősfákra, páratlanul értékes arborétumára. Ilyenkor a mögöttük kullogó kertész izgatottan lesi, hogy talál-e valami hibát a munkájában. A felső dombig, a gépállomásig gyalogolnak, ott a kertészt az ugrásra kész intéző váltja fel. László báró jószívű, kedves ember, igényes a környezetére. A kastély minden szeglete a gondosságáról árulkodik. A gépműhely előtt egy nyitott sportkocsi brummog. A fiatal László báró az autók szerelmese. Az öreg még konflissal vagy lóháton jár, a nagyobbik fia viszont híres benzinpusztító. Amikor a miskolci lóversenypályán megrendezik az autók szépségversenyét, a kis báró Lanciája lesz a második helyezett. Lengyel Laci, az inasa is megtanul vezetni, de neki csak a kocsi pucolása jut.
Viszont gazdája mitfahrerként mindenhová magával viszi, a balassagyarmati és a balatoni mulatságokra is. Garadna előtt eléjük fordul egy rönkökkel teli szekér, mindkettőjüket ájultan viszik kórházba. Szörnyű látvány. Ébredeznem kellene, de az álombeli film folytatódik. A mozigépész váratlanul színesből fekete-fehérre vált. Hernádvécse, 1944 áprilisa. A zsidókat gyalogosan terelik a csendőrök a garadnai állomásra. Házaikat kifosztják, nekik úgy se kell többé. Kassa felől már hallani lehet a Katyusát, a Sztálin-orgonát. A báróék még a tél előtt Svájcba menekülnek. Csak az öreg marad a faluban. Ő se sokáig, mert amikor a Vörös Hadsereg a faluba ér, öngyilkos lesz. A kastélyba és az üres házakba katonák költöznek. Nagyapámék házából istálló lesz. A kastély drága bútorait széthordják, a szobákat lelakják. Az enyészeté lesz minden. Később megalakul a Búzakalász téeszcsé, a kis kastélyból iroda lesz, a padlásból magtár, az alagsorban hízók röfögnek. A drága bukszusokat letapossák, az arborétum ebek harmincadjára jut. A díszes freskókkal teli nagyteremből mozi lesz. A vetítőgépnek lyukat vágnak a freskóval teli falba. Amikor kiönt a Bársonyos és elviszi a kishidakat, kivágják az óriásra nőtt ősfákat. Ezekből ácsolják az újakat. Néhány évtized alatt kétszáz év munkáját sikerül eltékozolni.
Reggel korán ébredek. Sétálok a szálló megújult parkjában. Majd együtt reggelizem a kastély új „bárójával”, alig pár méterre attól a szobától, ahol a nagyapám kártyázgatott. Hogy aludtál, kérdezgetjük egymást. Merő udvariasságból. Mit mondjak, nekem könnyű álmom volt. Alig várom a folytatást…