SzántóGráf

Ezek a legveszélyesebb szakmák most Magyarországon – a sugárzástól a fertőzésig – csupa veszély leselkedik rájuk – hazai olcsó Jánosok

Néhány munka nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint mások. Egy stewardess például nagyobb eséllyel kaphat el valamilyen fertőző betegséget, mint egy ügyvéd, hiszen sok emberrel, egy zárt térben tölt viszonylag sok időt – az út hosszától függően. Összeszedtük a legveszélyesebb szakmákat.

Bizonyos munkakörök betöltése nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint másoké. A Business Insider összeszedte, melyek az egészségügyi szempontból legkockázatosabb foglalkozások. A listát az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának adatbázisa alapján készítették. Annak ellenére, hogy alapvetően amerikai munkákról van szó, természetesen ezeket a szakmákat a világ minden táján űzik.

A legveszélyesebb munkák megállapításánál az alábbi szempontokat vették figyelembe: szennyező anyagoknak való kitettség; betegségnek és fertőzésnek való kitettség, veszélyes körülményeknek való kitettség; sugárzásnak való kitettség, kisebb égési sérüléseknek, vágásoknak, harapásoknak és csípéseknek való kitettség, és az üléssel töltött idő. Pontozták a rizikófaktorokat, és felállítottak egy 0-tól 100-ig terjedő skálát. Az amerikai listán viszont vannak olyan szakmák, amiket nálunk nem választanak élesen szét: mint a dentálhigiénés szakember és a fogorvos például. Ezért az amerikai listát alapul véve így néz ki a mi 10-es listánk:

10. Vám- és pénzügyőr

Ellenőrzi a vám-, adó- és jövedéki jogszabályok betartását, vámellenőrzést, jövedéki ellenőrzést végez, kiszabja és beszedi a vámtartozást és egyéb közterheket, biztosítja a pénzügyi és gazdasági rend védelmét (bűnmegelőzési, felderítési és bűnüldöző tevékenységet folytat) – olvasható a munkaköri leírás a Nemzeti Pályaorientációs portálon. Magyarországon havonta bruttó 355 984 ezer forintot lehet vám- és pénzügyőrként keresni a Fizetések.hu szerint, míg az Egyesült Államokban ebben a szakmában éves szinten 20,5 millió forintnak megfelelő összeget visznek a haza a pénzügyőrök. Viszont a munka az amerikai lista szerint nem épp veszélytelen: összesítve a 100-as listán 59,3 pontra értékelték.

9. Podológus, lábszakorvos

A podológus nem ugyanaz, mint a pedikűrös. Mind a két szakma a lábbal foglalkozik, de előbbihez szükséges elvégezni egy plusz képzést is. Mivel viszont a lábat érintő – leginkább bőrelváltozásokat – vizsgálnak, könnyen elkaphatnak fertőző bőrbetegségeket, így a Business Insider a szakemberek által felállított szempontok alapján összesen 60,2 pontra értékelte a rizikófaktort.

8. Aneszteziológiai szakasszisztens

Az aneszteziológiai szakasszisztens a műtétek során a betegek altatását végző aneszteziológus szakorvos utasításait követve működik közre a páciensek érzéstelenítésében. Az operáció teljes időtartama alatt megfigyeli a beteget. Az Egyesült Államokban egyébként a szakmában dolgozók éves átlagfizetése 101 480 dollár, vagyis kb. 27 millió forintnak megfelelő összeg. Magyarországon azonban ennek a töredékét keresik meg, 2016 őszi adatok alapján itthon havi bruttó 238 475 forintos fizetést kaptak. Viszont  a munka rizikós: 61,3 pontra értékelték a munkavégzés egészségügyi kockázatát.

7. Aneszteziológus

Az aneszteziológus, vagy köznyelven altatóorvos fő feladata a műtéti beavatkozások alatt és után a fájdalom csillapítása, valamint a beteg életműködéseinek ellenőrzése, egyensúlyban tartása. Az aneszteziológus egyben intenzív terápiás szakember is, vagyis kritikus állapotú, intenzív osztályokon kezelt betegek ellátásában is jártas. Ő dönti el azt is, hogy a páciens “kibírja-e” az altatást vagy inkább helyi vagy regionális érzéstelenítést kell alkalmazni. Az Egyesült államokban az éves bér 269 600 dollár, vagyis kicsivel több mint 71 millió forint. Arra vonatkozóan nem találtunk pontos információt, mennyit keresnek ma az altatóorvosok, de az MNO egy altatóorvost idézve 2016-ban arról írt, az illető bruttó 509 ezer forintot kapott, ami nettó 325 ezer forintot jelent. A munkával kapcsolatban 61,3 pontra értékelték annak egészségügyi kockázatát.

6. Légiutas-kísérő

Az utaskísérők 62.3 pontot értek el a listán, ami annak is köszönhető, hogy nap mint nap rengeteg utassal kerülnek kapcsolatba a világ minden tájáról. Ráadásul sokszor huzamosabb ideig vannak összezárva egy árt térben, és mindennapos a fertőzésveszély. Az éves bér az USA-ban 12 830 forintnak megfelelő összeg. A különböző légitársaságoknál nyilván a fizetés is más.  A WizzAirnél információnk szerint légiutas-kísérőinek a kezdő fizetése nettó 200 ezer forint körül alakul, ezt azonban nagyban befolyásolja a repült órák száma, így akár a 250 ezres nettó is elérhető. Ha azonban nem repül, akkor csak a minimálbért kapja. Idővel persze emelkednek a fizetések, és a senior légiutas-kísérők 300-400 ezret is megkereshetnek.

5. Fogtechnikus

A fogtechnikus rendszerint fogpótlásokat, protéziseket készít, és első hallásra ez nem tűnik túl veszélyesnek. Mégis, ha a fertőzésveszélyt nézzük, 100-ból 88 pontot kapott, és a munka nagy részét ülve kell végezni, így végül 63 pontosra értékelték a veszélyességi faktort. Amerikában fogtechnikusként egyébként évente 33 millió lehet keresni, a Fizetések.hu szerint Magyarországon ugyanezen munkakörben havonta bruttó 224 697 forint a fizetés.

4. Altató nővér

Altatással kapcsolatos nővérei feladatokat lát el a műtőben, majd követi a páciens felépülését az altatásból. A tengerentúlon a magyar fizetésekhez képest jól is lehet keresni, az éves bér 160 270 dollár, vagyis kb. 42 millió forint, viszont a rizikófaktor nagy, 63,7 pontot kapott.

3. Fogászati asszisztens

Előkészíti a műszereket, felkészíti a kezelésre a pácienst a fogorvosi asszisztens, aki mivel közvetlen közelről érintkezik a beteggel, jelentős fertőzésveszélynek teszi ki magát. Amerikában ebben a szakmában évente átlagosan 9,7 millió forintot lehet keresni, Magyarországon ennél jóval kevesebbet: a havi bruttó bér a Fizetesek.hu oldal szerint 177 643 forint.

2. Állatorvosi asszisztens

Aki napi szinten állatokkal foglalkozik, az bizony sok fertőzésnek teszi ki magát: a páciensek megharaphatják, megkarmolhatják, a nem megfelelően kezelt sérülés el is fertőződhet. Nem véletlen, hogy összesen 66,5 pontra értékelték ezt a foglalkozást, amivel itthon nem igazán lehet jól keresni: találtunk olyan álláshirdetést, amelyben a leendő kollégának bruttó 180500 forintot fizetnének havonta, de egy másik helyen havi bruttó 148010 forintért keresnek embert. Az Egyesült Államokban az éves bér 6,6 millió forintnak megfelelő összeg.

1. Fogorvos

A fogorvos a szájüregben felmerülő egészségügyi problémákat kezeli, ami kiemelt egészségügyi kockázatot jelent számára. Magyarországon havonta bruttó 310 616 forintot lehet keresni a Fizetések.hu szerint, míg Amerikában átlagosan évi 40 milliót keresnek a fogorvosok. A rizikófaktor jelentős: 69,5 pontot kapott.

 

Exit mobile version