SzántóGráf

Miskolc város napján – Barkóczi István kapta a Pro Urbe díjat – Miklósnak hajráztunk a Martintelepi pályán

A miskolci közgyűlés 1992-ben döntött úgy, hogy május 11-e lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József.

Jobb szélen Miskolc új díszpolgára

Az ünnepet 1993 óta tartják meg . Hagyomány, Ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért.

A kitüntettek
Dr. Kriza Ákos polgármester adta át az elismerést dr. Barkóczi Istvánnak. Este szük baráti körben ünnepelték a kitüntetést. Erről is hamarosan közre adom a képeket.

Dr. Barkóczi István 1951-ben született Szikszón. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának meghatározó üzletembere. Az általa vezetett cégcsoport csaknem 300 embernek ad munkát. A csoport zászlóshajója a több, mint 25 éves FUX Zrt., amely a nemzetközi piacon is elismert társaság a vezetékgyártás területén. A vállalkozás sikerének titka a tudatos cégépítés, amelynek középpontjában a folyamatos innováció, a termékkör bővítése, a technológiai fejlesztés és nem utolsó sorban az a csapatépítő munka áll, amelynek köszönhetően a FUX magasan kvalifikált szakembergárdával rendelkezik. Elkötelezett támogatója Miskolc kulturális- és sportéletének, a Miskolci Egyetemen folyó oktató-kutató munkának, évek óta nyújt anyagi segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának.Dr. Barkóczi István az elmúlt évek során számos elismerésben részesült, egyebek mellett megkapta a Gábor Dénes-díjat, és többször az Év vállalkozója elismerést. Ezzel indokolták a jogos kitüntetést.

Temesvári Miklós -Miskolc sportjáért elismerést kapta. ő volt az angoltanárom a Földes gimnáziumban. Akik nem valami jól álltak angolból lelkesen szurkoltak neki a martintelepi vasutas pályánál ahol játszott. Magam is a lelkes focirajongók közé tartoztam. Meg is letett az eredménye – bár aligha hiszem, hogy eleget kiabáltam be a B középről.

 

Exit mobile version