Vadász Elemér igazi lokálmatador, vidéki futballsztár. Egyre fényesebb csillag Miskolc labdarúgásában. A népkerti Munkásban benne látják a jövőt. Gyerekként a Gordonban, a Vörösmarty utca melletti sikátorokban, az apró grundokon sötétedésig rúgja a piros pöttyös gumit. Míg a testvérei az Asztalos utcai lakásukban hegedülnek, cimbalmoznak, klarinétoznak, ő csak focizik. Elfajzott romagyerek.
Édesapja, Béla bácsi – magunk között az öreg Bruncik – kezdetben nehezen bocsátja meg neki, hogy a legsikerültebb fia nem hangszeren játszik. Amikor aztán meglátja stoplis csukában, térdig érő piros gatyában szlalomozni a pályán, már nem csak a palánkról lesi. Jecsek – ez a neve Elemérnek – végigkergeti a hatos bőrt a tizenegyes vonalig. Úgy kezeli a pattogós lasztit a bal lábával, mint a jobbal. A tizenegyes vonalon magasba rúgja, hogy pontosan a kapu előtt három méterrel a homlokán landoljon. Vállon veregetik, dobálják, s még az ellendrukkerek is állva éljenzik. Olyan nincs, hogy egy vidéki rangadón ne legyen ott egy-két pesti fejvadász. Ám ha mégse, mi gondoskodunk, hogy Elemér jó híre, tehetsége ne kerüljön feledésbe. Még a Fraditól is megkeresik. Ők utaznak le, hogy megnézzék. A bemutató sikeres, el vannak ragadtatva Jecsektől. Ám az egyik szkeptikusan megjegyzi – elég sötét a bőre, kilógna a csapatból. Még jó, hogy csak kevesen hallják meg ezt a megjegyzést, szerencse, hogy éppen akkor kiabál be az apja a pályára: gyere haza, mert anyád kifőzte a nokedlit! És ezzel lezárul a vásár. Békésen. Bruncik, az öreg muzsikus, délután kiteszi az újonnan vett rádióját az udvarra. Meccset hallgatnának, amikor a beszélő doboz elnémul. Egy szokásos áramszünet, de Béla bácsi dühe még friss, egy rúgással darabjaira töri a rádiót. A sótlan levest meg kiborítja. A helyi Papp József SE és a pesti Honvéd klub már nem ilyen finnyás. Jecseket Budapesten Bozsik József – Cucu bácsi – veszi kezelésbe. A sportkarrierje meredeken ível felfelé. Elemér élő legenda, ezrek lepik el miatta a lelátót. Már a család is kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy a fiuk nem a szárazfához vonzódik.
Ha pedig feltűnik az éjszakai életben, minden cigány neki húzza. Sajnos, ez egyáltalán nem ritkán fordul elő. Sőt, később szenvedélyesen kártyázni is kezd. Bár zenész sosem lesz belőle, mégis a vendéglátóiparban köt ki. Mindenkit ismer, mindenki ismeri, ennél szakszerűbb kidobóembert nem is találnának. Ott van a Júnóban, az Aranycsillagban, a Jerevánban, az Avasban és a Poloniában. Szép szál, kisportolt férfi, nincs az a renitenskedő, aki bele merne kötni. Ő se az a hirtelen kezű, inkább nyugodt természetű, mindenki tudja, hogy az erő a lábában van. Versengenek érte a szórakozóhelyek. Igazi társasági ember, aki nemcsak érti a focit, de még beszélni is tud róla. Szájtátva hallgatják az emlékeit. A vége mindig az: Jekecském, neked a Reál Madridban lett volna a helyed! Ha a Puskás tudta volna, milyen tehetség szunnyad benned, biztosan nem hagyott volna elkallódni. Elemér ma már, csaknem hetvenesztendősen, lábatlan. Az az átkozott bagó tette ezt vele. Képtelen a leszokásra most is, a megmaradt csikkeket is összegyűjti. Érszűkületes lett, csonkolni kellett. Az aranylábait. Ha foci megy a tévében, még csak elvan az Avas déli lakásában, ám ha teheti, az elektromos rokkant kocsijával a városban furikázik.
A lapos padlós busszal bármikor lejöhet a hegyről, de a lakásából csak két ember képes kihozni a ház bejáratáig. Hiába kérik, hogy akadálymentesítsék azt a fránya hat lépcsőt. Mit mondjak erre? Úgy éljen a Bruncik, hogy kijárom neki azt a kétméteres gurulót…
