Ismét megrendezték az Élet menetét a fővárosban. Ez annak az emlékére tartják, hogy 1944 nyarától a budapesti gettóba zárt zsidókat menetrendszerűen hajtották a Duna partra ahol kivégezték őket. Akik ismerik ezt megemlékezési formát és korábban is részt vettek ezeken azt tapasztalják rendre változik az útvonal. Korábban a gettótól a Kossuth Lajos térig tartott a menet erős rendőri őrizet mellett. Magam is végiggyalogoltam egy párszor ezt a pár kilométert így alkalmam nyílik feltárni a különbségeket.

Korábban nem röstellték a politikusok, hogy beállnak a tömegbe. Emlékeimben él, hogy Rogán Antal és neje babakocsival gyalogoltak a sorban. Szocialista politikusok se átallottak erre a sétára beállni. Látszott, hogy van egy kimondatlan egység, egyezség egy közös akarat, hogy a vészkorszak szörnyűségei soha meg ne ismétlődjenek meg. Feltételeztem, hogy most túl a kampányon valami hasonló harmonikus jelenséggel szembesülök. Ezzel szembe azt láttam, hogy a túlélők, az enervált idősek trappoltak energikusan. Hiányzottak a fiatalok, a jövő generációja amely képes lenne az Élet menetének az üzenetét tovább örökíteni a nemzetbe.

S bár a minden eddigieknél most hosszabb volt a táv túl mentek a hídon is . Örvendetes, hogy elmaradt a szokásos provokáció, nem voltak feltűnően kirívó agresszív bekiabálások, pfujolások. Aki pedig nem tudná, az Élet menete több mint egy egyszeri pesti séta, a szervezők Ausvítzba is elzarándokolnak. Ezekre az utakra amelyeken mindig sok államfő vesz részt egyre több a jelentkező. Egyre többen akarnak saját szemükkel meggyőződni a Holokauszt, a nácizmus rémtetteiről.