SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Az Élet menete túlment a hídon – az apró különbségek – tartózkodtak a politikusok, hiányzottak a közélet nagyágyúi – elmaradt a pfújolás
Az Élet menete túlment a hídon – az apró különbségek – tartózkodtak a politikusok, hiányzottak a közélet nagyágyúi – elmaradt a pfújolás
Ismét megrendezték az Élet menetét a fővárosban. Ez annak az emlékére tartják, hogy 1944 nyarától a budapesti gettóba zárt zsidókat menetrendszerűen hajtották a Duna partra ahol kivégezték őket. Akik ismerik ezt megemlékezési formát és korábban is részt vettek ezeken azt tapasztalják rendre változik az útvonal. Korábban a gettótól a Kossuth Lajos térig tartott a menet erős rendőri őrizet mellett. Magam is végiggyalogoltam egy párszor ezt a pár kilométert így alkalmam nyílik feltárni a különbségeket.
Korábban nem röstellték a politikusok, hogy beállnak a tömegbe. Emlékeimben él, hogy Rogán Antal és neje babakocsival gyalogoltak a sorban. Szocialista politikusok se átallottak erre a sétára beállni. Látszott, hogy van egy kimondatlan egység, egyezség egy közös akarat, hogy a vészkorszak szörnyűségei soha meg ne ismétlődjenek meg. Feltételeztem, hogy most túl a kampányon valami hasonló harmonikus jelenséggel szembesülök. Ezzel szembe azt láttam, hogy a túlélők, az enervált idősek trappoltak energikusan. Hiányzottak a fiatalok, a jövő generációja amely képes lenne az Élet menetének az üzenetét tovább örökíteni a nemzetbe.
S bár a minden eddigieknél most hosszabb volt a táv túl mentek a hídon is . Örvendetes, hogy elmaradt a szokásos provokáció, nem voltak feltűnően kirívó agresszív bekiabálások, pfujolások. Aki pedig nem tudná, az Élet menete több mint egy egyszeri pesti séta, a szervezők Ausvítzba is elzarándokolnak. Ezekre az utakra amelyeken mindig sok államfő vesz részt egyre több a jelentkező. Egyre többen akarnak saját szemükkel meggyőződni a Holokauszt, a nácizmus rémtetteiről.
Bőségesen bespájzoltam a régi képekből. Egyre nehezebb a válogatás. Magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy mikor miért, s hová kormányozom gondolataimat a múltba. Jöjjön...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
2015.01. 01. Nem hittem volna, hogy az újesztendőben még mindig lesz napi Schwezoff. Reméltem, férfiasan feláll, elköszön és eltűnik és oda vissza megy...
A korábbinál 30 százalékkal több házi pálinka készült 2019-ben. A kormány tárgyal arról, hogy adómentessé tehessék. Az elmúlt öt évben összesen 26 ezer...
Magyarországon egyedülálló, közös sajtótájékoztatót tartott Marisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) elnöke, Renato Bertrandi, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) elnöke és dr....
Különös felhívást teszek most közé. Hamarosan felújítják a miskolci zsinagóga imatermét, s a rekonstrukció idejére keresnek egy 140 négyzetméteres helyiséget a belvárosban hat...
A Népszabadság újjá alakulásának ötödik évfordulójára óriási ünnepséget – mondjuk bulit csaptak Óbudán egy kastélyban. Útlezárás, mágneskapu és minden ami egy ilyen protokolláris...
A korábbi években sűrűn megfordultam Ukrajnában, Kárpátalján. Cégünknek komoly érdekeltségei voltak a reklámpiacon a határon túl. Így ismerkedtem meg Farkas Gyuri barátommal aki...
Miskolcon a nyolcvanas évek elején még volt halálbüntetés végrehajtása. Ki volt az utolsó akasztott ember a városban. Miért hogyan végezték ki és kik...
A kubai kormány tiltakozó jegyzéket adott át Magyarország havannai nagykövetének. Követelik a helyreigazítást és a Kádártól Castróig könyv bezúzását. Cáfolják, hogy Fidel szabálytalanul...
Hivatalos látogatást tett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a héten Miskolcon, ahol bemutatkozó látogatáson járt Veres Pálnál, a...
Kedvenc tévéreklámom volt, amikor a szobában magukra maradt hölgyek fellélegezve mondták – most már egymás közt vagyunk, így beszélhetünk a hüvelygombáról. A fene...
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. közös közlekedés-biztonsági kampánya 2012 óta hívja fel a figyelmet egy társadalmilag fontos témára és az...
Európa meghódítása vagy egy újkori népvándorlás zajlik az öreg kontinensen. A válasz korántsem egyszerű, talán mindkét folyamat tanúi lehetünk egy időben. A migránsok...