SzántóGráf

A világ legnagyobb passzívháza épül Zuglóban – ahol a fűtés hűtés maximum 6 ezer forint – buknak az olcsó lakásokra

Herminalakás kész

Hermina Happy Land Passzívház néven három nyolcemeletes épület készül Budapest 14. kerületében, egyenként 85, összesen tehát 255 lakással.

A projekt honlapja szerint ez a világ legnagyobb passzívháza.

A lakások 33 és 100 négyzetméter közötti alapterülettel rendelkeznek, illetve adott esetben erkély, loggia vagy terasz is tartozik hozzájuk, de lesznek köztük kertkapcsolatosak is. Négyzetméteráruk 410 ezer forinttól indul, a rezsiköltséget azonban mindössze 4000 forintra becsülik. A három épület parkosított közös kertjében futópálya, szabadtéri edzőpark, valamint zuhanyzóval is felszerelt pihenő, napozó terület lesz.

A lakások mellett a passzívházban 2300 négyzetméteren üzlet- és irodahelyiségek is nyílnak, melyek szintén megvásárolhatók vagy bérelhetők. Az átadást 2017 októberére ígéri a Hermina Center Kft.

Az építkezés jelenleg a teremgarázs szintjénél tart, ahol a szerkezetépítést a Colas végzi. Már több mint 6800 köbméter beton beépítése történt meg, később minden lakáshoz garázsbeállót illetve tároló helyiséget alakítanak ki.

A komplexumot Almásy Sándor épületfizika szakértő és számos passzívház mérnök tervezte, az épületfizika legújabb eredményeit figyelembe véve. A kivitelezés során hőhídmentes szerkezeteket, modern nyílászárókat és hőcserélős szellőztető berendezéseket használnak fel.

Exit mobile version