SzántóGráf

A kastély hányattatott sorsa – Oláh Ibolya is lakott itt Anyácskával – Tiszadobra el kell látogatni

Régóta készülök ide. Kerényi Laci barátom megelőzött. Neki köszönhetjük most ezeket a pazar fotókat. Oláh Ibolya a megasztáros énekes sose felejti el megemlíteni, hogy itt nőtt fel. A gyerekotthonban. S itt lelt Anyácskára, a gondozóra, akivel jóban rosszban megoszthatta az életét. S jöjjön egy szomorú részlet a kastély történelméből, arról a helyről ahol már egyszer királyi esküvő is volt.

1918 őszén fegyveres forradalmárok törtek be a kastélyba, amelynek teljes bútorzatát összetörték, az ablakokat belövöldözték, összezúzták a velencei tükröket, a csillárokat, szobrokat és kerámiákat, a festményeket és könyveket megsemmisítették vagy széthordták. A kastély nem heverte ki a barbár pusztítást, úgy tartják, hogy ifjabb Andrássy Gyula gróf többet nem is tért oda vissza. A második világháború végén román hadikórházat telepítettek a kastélyba, az elhunyt román katonák ma is a parkban nyugszanak. 1945-ben elvették a kastélyt az Andrássy családtól és állami tulajdonba került. 1948-ban 300 osztrák gyerek nyaralt a kastélyban, majd egy éven át görög menekültek gyermekei kerültek oda. 1950-től 2007-ig gyermekvárosként – a magyar gyermekvédelem nevelőiskolájaként, az elhagyott gyermekek menedékhelyeként – működött. Ekkor a gyermekváros Tiszadobon belül új, modern épületegyüttesbe költözött, és megkezdődött a kastély és a park teljes rekonstrukciója az Észak-Alföldi Operatív Program keretében, ami hosszú időn át zajlott, egészen 2015-ig.

Pünkösdkor látogatható volt a katély
Erre mondják ilyen a mesében van
A parkja
Ma erre a munkára aligha találnánk asztalost

Exit mobile version