Az utolsó akasztás – ezt is én írtam – részlet könyvemből – Tettszett Trócsányinak

Kohányi Ferenc szerelemféltésből bosszút áll gyermekein a nyolcvanas évek elején. Hidegvérrel hajigálja le őket az avasi tízemeletes épület tetejéről. Sok nézője van a tragédiának, ám mire felocsúdnak, már csak egy minden izében reszkető, hideglelős embert találnak a tetőn. A mentők tehetetlenek, a terep a hullaszállítóké. Az avasi lakótelepen élők hosszú ideig jeges borzalommal gondolnak vissza a történtekre. Egy arra járó amerikai azt üvölti: náluk már szétlőnék a lábát, ha a párkányhoz lép.

Amikor az Észak szerkesztőségébe látogatott beleolvasott a könyvbe és jó szemmel kiszúrta ezt a fejezetet. Helyben elolvasta.

Dr. Varga János bírói tanácsa már első fokon halálbüntetést szab ki az elkövetőre. Pfliegler Imre barátom csaknem félévszázadig csoportvezető a bíróságon. Magánszorgalomból ezt a tárgyalást se hagyja ki. Az elkövető rezzenéstelen arccal hallgatja végig az indoklást. Belülről már megtört, de kifelé nem képes mutatni. Hozzáértők szerint nem szokványos az ítélet fogadtatása. A teremben csupán egy apró morajlás fut át, semmi meglepetés, mindenki ezt várta. Ezt már nem lehet fokozni. Kohányi szemét lesütve, bilincsbe verve, totyogva hagyja el az épületet azon a rejtekajtón, amely a börtönbe vezet. Vajon mire gondolhat, bízhat-e abban, hogy végül egy életfogytiglannal megússza? Végül másodfokon a fővárosban is megerősítik az elsőfokú bíróság döntését. Szemán János ezredest, a miskolci börtön parancsnokát még aznap este megkérdezik, vállalják-e az akasztást. A Szegedtől Kalocsáig, sőt még Vácott is vezető bv-tiszt, tudja, ilyen kérdésre mit is kell válaszolni. Mintha ma lenne, emlékezik vissza.

 

A halálra ítélt másnap délelőtt egy kis rabomobillal érkezik vissza Pestről. Aznap gulyásleves és túrós tészta a menü. A kiadós ebéd után elhelyezik az elkülönített cellába, amelyet siralomháznak neveznek. A parancsnok kérdezgeti, van-e valamilyen különleges kívánsága. Az elítélt meglehetősen egykedvű, de nyoma sincs rajta a kétségbeesésnek. Meglepően jól tartja magát. Már ráeszmélt, a gyerekei után kell mennie. Meggondolja, ételben-italban nem válogat, de a családjától szeretne elbúcsúzni. A felesége, a rokonság nem zárkózik el ettől, meglátogatják, bejön hozzá a nagyobbik fia is, aki szerencsésnek mondhatja magát. Éppen nem volt otthon, amikor az apja a testvéreit felhurcolta a tetőre. A búcsú hűvös és szenvtelen, milyen is legyen a sok őr jelenlétében. Egymás nézése, semmitmondó szótlanság. S ha a felesége megkérdezné, miért is tette, amit elkövetett, mivel lenne jobb. Végül Kohányi Szemán Jánost kéri meg, hogy ha tehetik, a gyermekei mellé temessék. A börtönparancsnok aznap rendkívüli szolgálatot rendel el. Utolsóként hagyja el az épületet, és nem sokat alszik azon az éjszakán. Reggel korán jön érte a sofőrje, útközben felveszik Tóth Imrét, az ügyészt és Varga János bírót. Együtt mennek be, Szemán jelentést kér. Megtudja, hogy a halálraítélt nyugodtan töltötte az éjszakát, nyugatóra nem volt szükség. A Pestről jött ítéletvégrehajtó, a hóhér és két segédje annál nyugtalanabb. Ők se szórakozásból művelik a szakmát. Már előző nap megérkeznek és intézkednek. Ismerik az ilyenkor szokásos házirendet. Néhány földszinti udvarra néző cellát kiürítenek, a többi ablakát bedeszkázzák. Jobb, ha az elítéltek nem látják, hogy ácsolják a bitófát. A szerkezet, a kötél és egy koporsó – sose lehet tudni, mikor kell – mindig ott van a börtön padlásán. Ám mindezt össze kell készíteni. Aprólékos munka.

 

A hóhérnak is van kívánsága: papucsban hozzák elé az elítéltet. Egyszer ugyanis csúnyán megrúgták. Pontban fél ötkor feláll a kirendelt bizottság. Valószínűleg, dr. Pfliegler Kálmán, a város legismertebb igazságügyi szakértője, börtönorvos is ott ügyel. A parancsnok a teljes állományt kivezényli az udvarra, maga se tudhatja, végül ez lesz valamennyiüknek az utolsó ilyen látvány. Az őrök karon fogva hozzák Kohányit. Most következik be az a pillanat, amikor rádöbben, nincs tovább. Összeroppan, meginog, kimegy a vér a lábából. Vonszolják, ketten kell, hogy tartsák, mert a ceremónia még tart. Újra felolvassák az ítéletet, s végül azt, hogy az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényét elutasította, fellebbezésnek helye nincs. Nem leszek morbid kegyeletsértő. A hóhérok szakszerűen dolgoznak. Kell húsz perc, hogy a kirendelt orvos kiállítsa a jegyzőkönyvet, leírja az elítélt csendesen exitált. Szemán János szerint ilyenkor nincs védőital. Van viszont általános búskomorság, ami belengi a börtönt és a bíróságot. Miskolcon mindenki erről beszél. Most akasztják a gyerekgyilkost. Nincs könnyhullatás, semmi megkönnyebbülés. Pontosan délben egy lezárt tepsiben a család megkapja az utolsó miskolci halálraítélt holttestét a Szentpéteri kapui köztemetőben. Ez már új szokás, korábban jeltelen sír járt a kivégzetteknek.