A Kanadába költözött nő két éven keresztül jogtalanul vette fel a családi pótlékot és a gyest gyermekei után
penz

 Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves nővel szemben.

 

A vádlott nő két kiskorú gyermeket nevelt, akik után a Magyar Államkincstár gyermekgondozási díjat illetve családi pótlékot folyósított részére.

 

Ezen családtámogatási ellátások addig az időpontig járnak, amíg a jogosult Magyarországon vagy az Európai Unió területén él. Ha máshová költözik, úgy az ellátások szünetelnek. Erre minden esetben írásban figyelmeztetik a jogosultakat, azzal, hogy köteleseket az ilyen változást bejelenteni a folyósító állami szerv felé.

 

Ennek a vádlott nem tett eleget és 2014. júniusában családjával Kanadába költözött. Részére 2016-ig tovább folyósították az ellátást, melyet ő bankkártyával külföldön is felvett. Ily módon összesen több mint egymillió forintot vett fel jogtalanul.

 

Az ügyészség a nővel szemben távollétében emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.