Két kedves nővér, apácák sétáltak a minap Miskolc belvárosában. Színes bőrűek. Mindketten mindenkire kedvesen mosolyogtak, mindenre rácsodálkoztak. Őszintén és természetesen. Hosszan tették mindezt a Szemere utcai buszmegállóban állva. Messziről figyeltem Őket, már csak azért is mert ritkán látni ennek a rendnek tagjait. Az első meglátásom az volt, hogy hozzám hasonlóan megbámulták őket, de a kedveskedő mosolyukat nem viszonozták. A legszörnyűbb az volt amikor egy babakocsihoz közelítve barátkozni szerettek volna a gyerekkel. A baba felkacagott, az anyukája viszont úgy fordította el a kocsit mintha fertőző betegek közelítettek volna. Úgy látszik nálunk a mások az idegenek ezentúl számkivetettek. Nos, aki kicsit is ismerné ennek a rendnek működését és rendszerét nemcsak okosabbak lennénk, de megtiszteltetésnek számítana a közeledésük.
Teréz nővérek a buszmegállóban -nehezen barátkozunk a ránk mosolygókkal
