SzántóGráf

Címzetes főorvosok lettek a házi gyógyítók – 25 esztendős az egyesület – Kriza Ákos polgármester kollegiális köszöntője- Kerényi László képei

Az MVHR Egyesülés  a szervezet megalakulásának 25 évfordulóját ünnepelte a Vigadóban.  Kriza Ákos köszöntötte a kollégákat.


Eredményes negyedszázadot tudhatnak maguk mögött a miskolci háziorvosok

A megjelent orvosokat Soltész Rudolf,  igazgató köszöntötte az  MVHR Egyesülés képviseletében.

   

   Ez alkalomból 25 éve történt címmel tartott visszaemlékezés Dr. Szűcs László, alapító háziorvos

    A jelen és jövő, az MVHR tagszervezetei szemszögéből címmel  tartottak előadásokat,  Dr. Simkó Róbert, GYAPOSZ elnök

     Dr. Poncsák Csaba, POSZ elnök és  Dr. Munkácsi László, alapítványi kuratóriumi elnök

Az „EGYESÜLÉS 25. SZÜLETÉSNAPJA ” alkalmából dr. Pap Tibor a megyei kórház főigazgatója adta át  a CÍMZETES főorvosi címeket

  A   DE  és az MVHR tudományos kapcsolatáról beszélDr. Rurik  Imre, az MTA doktora,egyetemi  tanár,                                         tanszékvezető,DE, Népegészségügyi Kar,  Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék

   Ez alkalommal  10  emlékplakett ünnepélyes átadására is sok került-.

 

Középen dr. Komlóssy Attila

     

Exit mobile version