A Magyar Kerékpáros Klub által 2007-ben útjára indított és nagy népszerűségnek örvendő „Bringázz a munkába!” kampány 2018 májusában újraindul. Idén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésében és a Magyar Kerékpáros Klub szervezésében valósul meg 2018. május 14. és június 10. között.
Szántó István
Related article
Közel-keleten a helyzet változatlan – szombaton este kezdődhet az invázió
Időnként telefonon is érdeklődöm az Izraelben élő barátaimtól, ismerőseimtől mi a helyzet. Mostanában meglehetősen nagy a letargia. Elmúlt a korábbi optimista lelkesedésük. Tartanak...
Pályázati városépítészeti ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. S (I ) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc...
DVTK-Mezőkövesd – Vigyázzunk egymásra a régóta várt újbóli első meccsen is
Nézők előtt rendezik meg a szombati DVTK-Mezőkövesd labdarúgó mérkőzést – erről a napokban döntött a miskolci klub vezetése. A szabadtéri rendezvényekre vonatkozó...
Állj – péntek fél négy Mezőcsát közösségi ház – találkozó az Olvasókkal
Író Olvasó találkozó lesz a héten pénteken délután dél négytől Mezőcsáton a szépséges közösségi házban. Meghívtak, s remélem , hogy rajtam kívül aktív...
Miskolci bájbazár vasfüggönnyel? – megjelent a Miskolci Naplóban – egy kéjtanyás városrész fellendíthetné az idegenforgalmat
Tinédzser voltam, amikor felfedeztem a kék fényes Szabó László újságíró úti beszámolóját, amit Hamburg speciális szórakoztató negyedéről írt az Ország- Világ heti lapba....
Kezdődik a frissítés – nem mindig csak unalomból levelezek – szőnyegbombázás a panaszirodákon
Jogos volt a reklamáció. Néhányan felvetették, ideje lenne a portált frissiteni. Mentségemre szóljon, hogy még mindig a saját sebeimet kell nyalogatnom. Olyan bulldog...
Nem csitul a vihar – mi az, hogy háztáji – mi jut eszébe a munkaegységről
Egyre morcosabb az idő, várhatóan tartós lesz a szélvihar és még sokáig elkel a sapka is.A szél miatt még a hidegérzetünk is felerősödött....
Joe Biden kegyetlenül visszautasította Harry herceget és Meghan Markle-t
Joe Biden kegyetlenül visszautasította Harry herceget és Meghan Markle-t© Technológia: BANG Showbiz Hungary Hatalmas titokra derült fény: Harry herceg és Meghan Markle Erzsébet királynő...
Átmeneti helyen a megállók a Kiss Ernőn
Folytatódnak a garanciális javítások a Kiss Ernő utcán, a munkák előreláthatólag augusztus 31-ig tartanak majd. Az útszakaszon három buszmegálló felbontása van...
Virusírás 16 – folyt.köv. – a fülük mellett sűvítenek a lövedékek – Pista küldte Putnokról
István Fónagy · Gömörhon.hon (a Vírusírás 15. folytatása) Vírusírás (16) …aztán lehiggadtam. Megcsörrent a telefon. Aztán újra megcsörrent, és azután ismét csörgött. Visszahívtak...
Magyar delegáció látogatott el a Chábád főhadiszállására
Magyarország washingtoni nagykövete, Dr. Szabó László látogatást tett a Chábád mozgalom főhadiszállásán, a brooklyni Eastern Parkway 770 alatt álló, ikonikus épületben. A látogatáson...
Forgalomkorlátozás a Mura és Babits Mihály utcák között a Mikulásfutás idején
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz érvényben december 7-én (szombaton) a Mura és Babits Mihály utcák közötti kerékpárúton 12:00 és 18:00 között a városrészben...
Most jött el az ideje – elkelne a segítség – ha egy hullámhosszon vagyunk itt a helye a gráfon – írjon, üzenjen ötleteljen – ha ügyes jól is kereshet
Kedves Olvasó, volna e kedve erre a portálra írni? Érez e valamilyen késztetést, hogy megossza itt a gondolatait? Tud e olyan fotókat készíteni...
Lemerült az energia küldő – elhunyt Gyurcsók József távgyógyító – reményt öntött a betegekbe – segített a sántákon – sok paródia őrzi majd az emlékét
Őszintén megrendített a hír. Igazából emlékeimben már sokkal idősebbnek gondoltam. Mindig is ilyen” raszputyinos” sámánszerű megjelenése volt. Ami egy ilyen küldetéshez elengedhetetlen. Miskolcon...
A kormány is látja a nyugdíjválságot, számos javaslat van a rendszer átformálására
Közzétette a Pénzügyminisztérium a 2023-as költségvetési tervezet kontextusát megadó előrejelzéseket és mellékleteket, amelyekből látszik, hogy hosszútávon sem várják a nyugdíjrendszer fenntarthatóbbá válását. Sőt,...

