SzántóGráf

Mezőkövesden is köszöntötték a pedagógusokat -a gyerekek verseltek, táncoltak szórakoztattak- a kitüntettek listája

A mezőkövesdi Tankerületi Központ Mezőkövesdi és Mezőcsáti járásainak pedagógusnapi ünnepségét június 1-jén, pénteken ünnepelték a mezőkövesdi Közösségi Házban.

 

A rendezvényen részt vett Tállai András, pénzügyminiszter-helyettesi feladatokat ellátó államtitkár, aki ünnepi beszédében méltatta a pedagógusokat, majd elmondta, hogy a   pedagógus lét nem csupán munkát jelent, hanem szellemiséget, egy egész életre szóló elhívatottságot, az örök értékek tovább adását a következő és következő generációnak. Ünnepi beszéde végén biztosította a pedagógusokat a további párbeszédekről, a megújuló iskolákról és az oktatás színvonalának emeléséről.

Tállai András szavai után Bozsikné Vig Marianna a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgató asszonya is köszöntötte a rendezvényen résztvevőket és kifejezte elismerését, hiszen nem volt fáradtságmentes  ez az esztendő. –„ Nemcsak az általános pedagógiai munka foglalta le a kollégákat, hanem a legtöbb intézményben a pályázatokkal való foglalkozás is.  Aminek tavaly még nagyon örültünk, manapság már tudjuk, hogy milyen sok munkával és fáradtsággal jár, de eredményekkel is.  2018 a pályázatok éveként fog bevonulni a történelembe.”- fejezte be mondanivalóját igazgató asszony.

A rendezvény a gyerekek szépen összeállított műsorával folytatódott. Verseltek, táncoltak, szórakoztattak, majd Bozsikné Vig Marianna és Tállai András által sor került a kitüntetések átadására. Már hagyomány, hogy a tankerület, járásainak egy-egy intézményét elismerésben részesíti. Ezt az idén a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola pedagógusai és vezetősége valamint a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Édes Gergely Tagiskolájának pedagógusai vihették haza. Az emléklapok átadásában igazgató nő mellett  Vitéz Gábor Miklós, a tankerület szakmai igazgató-helyettese működött közre.

Tiszaújváros

 

Pedagógus szolgálati emlékérem

  1. Horváth Jánosné
  2. Kovácsné Miskolczi Magdolna
  3. Lacza Etelka
  4. Molnárné Pusztai Éva
  5. Müller Sándorné
  6. Nagyné Kemenesi Marianna
  7. Nagyné Tar Erzsébet
  8. Rafferné Ördög Veronika
  9. Slezák Istvánné
  10. Stefán Mária
  11. Tankó László Emilné
  12. Takácsné Vadas Gabriella
  13. Ujvári Irén
  14. Vámos Jánosné
  15. Sóstói András
  16. Nagy Béla

 

Miniszteri elismerő oklevél

  1. Alencsik Gyula
  2. Vanczó Sándorné
  3. Mihalikné Márk Borbála
  4. Juhász Edit
  5. Ignéczi Zsuzsanna
  6. Huszár Róbertné
  7. Forray Henriette
  8. Volyánszki-Bán Viktória Anna
  9. Zolnai Éva Mária
  10. Tanyiné Gondol Ágnes

 

 

 

Mezőkövesd-Mezőcsát:

 

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptaK

  1. Vinnai Anikó
  2. Tóthné Galajda Ildikó
  3. Szulcsikné Molnár Katalin
  4. Szopkó Tiborné
  5. Pavolekné Köpöczy Ágnes
  6. Nagyné Kovács Erzsébet
  7. Magasvári Károlyné
  8. Krujné Juhász Éva
  9. Kozsnyánszkyné Vinnai Ildikó
  10. Kovács Szabolcsné
  11. Juhász Istvánné
  12. Barabásné Balogh Ilona
  13. Balogh Éva
  14. Kiss Balázs György
  15. Sztahó Mihály
  16. Tóth András

 

Miniszteri elismerő oklevél.

  1. Sándor Imréné
  2. Kormos Ágnes
  3. Kiss Lajos
  4. Hajdu József

F. Bacsó Bea

Exit mobile version