SzántóGráf

Pedagógusnap Tiszaújvárosban – kitüntetéseket, elismeréseket adtak át – gratulálunk , itt a kiváló tanárok listája

Pedagógusnap alkalmából az elmúlt héten, csütörtökön köszöntötték a Mezőkövesdi Tankerületi Központ Tiszaújvárosi járás intézményeinek dolgozóit, tanárait, tanítóit a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Ez az a szakma, hívatás, foglalkozás, ez az a pálya ahol a hívatás tudat mellett nagyon sok türelemre, rátermettségre, elhívatottságra van szükség, hiszen a jó tanító nem csak tyúkanyó, nem csak lélekbúvár, nem csak tudást közvetít, hanem példát mutat és jellemet is formál.

A rendezvényen részt vett Koncz Ferenc a térség országgyűlési képviselője valamint, Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, akik Miniszter Elismerő Okleveleket  és Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adtak át a kitüntetett pedagógusoknak. 

A pedagógus talán egyik legnagyobb feladata a gyermekből emberré való nevelés, a tudás átadása és a tudásvágy felkeltése.  A tudás átadásához viszont szükségünk van magas színvonalú iskolákra, jó pedagógusokra és megfelelő körülményekre. Mondta ünnepi beszédében képviselő úr, majd hozzá tette, hogy minden pedagógusnak azt kívánja, hogy a nehézségek ellenére minden nap újult erővel lépjenek be az iskolába, legyen sikerélményük, érezzék a megbecsülést. Úgy, mint régen apáink idejében.

A pedagógusokat Bozsikné Vig Marianna, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgató asszonya is köszöntötte, majd kihangsúlyozta, hogy: „nem könnyű manapság pedagógusnak lenni, de mindannyian érezzük, hogy van benne igazság. A társadalom, a családok átalakulása miatt nehezebb a gyermekekkel bánni, nehezebb a szülőkkel bánni és ezért állandó megújulást várnak el a pedagógustól az oktatásfejlesztésben dolgozók. A végzett, fiatal pedagógusok alacsony száma is mutatja, hogy az életpályamodell ellenére sem vonzó ez a pálya a kezdőknek. Éppen ezért köszönet és hála az itt ülőknek, hogy életcéljuknak, feladatuknak tekintik az oktatást.”- mondta igazgató asszony.

A rendezvény a gyerekek nagyszerű műsorával folytatódott, majd sor került a kitüntetések átadására. Már hagyomány, hogy a tankerület, járásainak egy-egy intézményét elismerésben részesíti. Az idén ezt a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Muhi Tagiskolája kapta. Majd egy nem mindennapi díj átadása következett. Juhász Barnabást, Hejőbába egykori polgármesterét Posztumusz díjban részesítette Bozsikné Vig Marianna,                                      a közoktatásért végzett több évtizedes áldozatos munkája elismeréseként.

Megyénk pedagógusnapi kitüntetjeinek a listája

 

Tiszaújváros

 

Pedagógus szolgálati emlékérem

  1. Horváth Jánosné
  2. Kovácsné Miskolczi Magdolna
  3. Lacza Etelka
  4. Molnárné Pusztai Éva
  5. Müller Sándorné
  6. Nagyné Kemenesi Marianna
  7. Nagyné Tar Erzsébet
  8. Rafferné Ördög Veronika
  9. Slezák Istvánné
  10. Stefán Mária
  11. Tankó László Emilné
  12. Takácsné Vadas Gabriella
  13. Ujvári Irén
  14. Vámos Jánosné
  15. Sóstói András
  16. Nagy Béla

 

Miniszteri elismerő oklevél

  1. Alencsik Gyula
  2. Vanczó Sándorné
  3. Mihalikné Márk Borbála
  4. Juhász Edit
  5. Ignéczi Zsuzsanna
  6. Huszár Róbertné
  7. Forray Henriette
  8. Volyánszki-Bán Viktória Anna
  9. Zolnai Éva Mária
  10. Tanyiné Gondol Ágnes

 

 

 

Mezőkövesd-Mezőcsát:

 

Pedagógus Szolgálati Emlékérem:

  1. Vinnai Anikó
  2. Tóthné Galajda Ildikó
  3. Szulcsikné Molnár Katalin
  4. Szopkó Tiborné
  5. Pavolekné Köpöczy Ágnes
  6. Nagyné Kovács Erzsébet
  7. Magasvári Károlyné
  8. Krujné Juhász Éva
  9. Kozsnyánszkyné Vinnai Ildikó
  10. Kovács Szabolcsné
  11. Juhász Istvánné
  12. Barabásné Balogh Ilona
  13. Balogh Éva
  14. Kiss Balázs György
  15. Sztahó Mihály
  16. Tóth András

 

Miniszteri elismerő oklevél.

  1. Sándor Imréné
  2. Kormos Ágnes
  3. Kiss Lajos
  4. Hajdu József

.Bacsó Bea

A képeket Varga Tamás készítette

Exit mobile version