Ismét dobogós helyen zárt az EKS Audi Sport a FIA Rallycross Világbajnokság (FIA World Rallycross Championship – World RX) sorozatában. A szezon ötödik fordulóján Norvégiába látogatott a sorozat, ahol Mattias Ekström az 580 lóerős Audi S1 EKS RX quattro volánja mögött idei első dobogós eredményének, egy második helynek örülhetett. Két héttel korábban csapattársa, Andreas Bakkerud másodikként zárt Silverstoneban (Nagy-Britannia), az EKS csapat újonca pedig hazai pályán, Norvégiában jutott döntőbe és szerezte meg a hatodik helyet.
Szántó István
Related article
Na még egyszer – a kavicsos parkoló táblája – ez most pénzbehajtó automata lehetne – mikor lesz forgalmi rend változás – ha marad unokáink unokái is gyönyörködhetnek bennne
Nagyon régen, pontosan 1968 májusában vizsgáztam autóvezetésből. Röstellem, már nem annyira szabatosan ismerem a táblák tartalmát. Csupán rutinosan ismerem fel a tiltó táblák...
Bringaakadémia a rendőröknek
Kerékpáros közlekedésbiztonsági képzésen vettek részt Miskolcon, azok a rendőrök, akik rendszeresen tartanak előadásokat iskolásoknak. A BirngaAkadémiát 2017. október 19-én tartották a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
Audi Q2-est kapott a legszebb lány – Aktuális hírek – Hírek
A Miss Universe Hungary 2016 verseny győztese Bódizs Veronika lett, aki egy éven át egy gyönyörű Audi Q2 kényelmét, okos megoldásait és biztonságát...
Négy országban végeztek dobogós helyen az Audi ügyfelei – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Sport ügyfél csapatai a márka modelljeivel karöltve összesen négy díjat szereztek, miközben a legjobb csapatokkal mérték össze tudásukat három európai országban...
Mesterhármas az Auditól: Lucas di Grassi győzött Mexikóban – Aktuális hírek – Hírek
Mesterhármas az Auditól: sorozatban harmadszor diadalmaskodott az Audi Sport ABT Schaeffler csapat a Formula E sorozat Mexikóvárosban rendezett futamán. Az Autódromo Hermanos Rodríguez...
Az új Audi A1 Sportback – A nagyvárosi életstílus ideális útitársa – Aktuális hírek – Hírek
2010-ben az Audi teljes egészében új fejlesztésű modellsorozata, az A1 tartotta premierjét, a nagysikerű kompakt modell második nemzedéke érkezik most a piacra. Az...
Visszaszámlálás az új Golfhoz: Golf 4 – a stílus ikon – Hírek – Hírek és hírlevél
A letisztult és precíz dizájn a márkát jobban jellemzi, mint valaha, és új utat indított a Volkswagen jövőjében. A Golf 4-et a 90-es...
Extrém teszten az Audi e-tron: kivételes prototípus a legendás „Streif” sípályán – Aktuális hírek – Hírek
Január végén az Audi felküldte első, tisztán elektromos SUV modelljét arra a pályára, ahol a világ legjobb síversenyzői küzdenek a Hahnenkamm verseny első...
Bram Schot az Audi Igazgatótanácsának új elnöke – Aktuális hírek – Hírek
Az AUDI AG Felügyelő Bizottsága 2019. január 1-től Bram Schot-ot választotta a vezetőség elnökévé. Schot már 2018 júniusától megbízott ideiglenes vezérigazgatója volt a...
A Volkswagen Berlinben mutatja az új Polo-t – Hírek – Hírek és hírlevél
Megérkezett az új Polo! A Volkswagen június 16-án világpremier keretében mutatja be Berlinben „bestsellere” teljes egészében új fejlesztésű generációját. Letisztult és erőteljes formavilággal,...
Celebcunami Mezőcsáton – kedvelik a retro strand nyugalmát – castingolnak egy új vetélkedőhöz – rákattantak a slambucra és a csülökpörköltre
Ma nem fotózhattam a mezőcsáti strandon. Igaz, nem is azért mentem oda. Ha szombat akkor slambúc. Hogy mellette még néhány tempót is lehúzok...
A jogosítvány ugrott – telibe trafálta a vonatot
Egy évvel a baleset után már a másodfokú döntés is megszületett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 februárjában az ináncsi vasúti átjáróban...
Hektikus az M3 – Pest előtt húsz kilométeres a sávlezárás – ma is volt egy borulás – amikor a rendőr noszogat gyorshajtásra
Mostanában elég bonyolult a közlekedés az M3 sztrádán. Budapest előtt hosszan szélesítik az utat, húsz kilométeren át csak keskeny két sávon lehet autózni....
Az Amazon Music és futball-VB hírek az Audi connect kínálatában – Aktuális hírek – Hírek
Immár az Amazon Music választékából is hallgathatják a volán mögött kedvenc előadóikat az Audi modellek vezetői, a streaming-szolgáltatás ugyanis az Audi connect kínálatának...
SOS – kinek van ilyen töltője ehhez a drótszamárhoz – 202192391
Fontos szolgálati közlemény – mindent hoztam magammal amire semmi szükségem. Viszont egya képes látható elektromos kerékpárhoz való töltőt otthon hagytam. Most Siófokon kellene...
Oliver Stefani a ŠKODA új vezető formatervezője – Hírek és események – Hírek
2017. szeptember 1-től Oliver Stefani felel a ŠKODA AUTO formatervezéséért. Az 53 esztendős szakember legutóbb a Volkswagen márka külső dizájnjának vezetőjeként tevékenykedett. ...
KISZŰRT KÖZÚTI KOCKÁZATI TÉNYEZŐ – román horror karaván
2022. 02. 15., k – 14:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök az M3-as autópályán, az Igrici pihenőnél vonták intézkedés alá azt a...
Negyedszer is Ogier a FIA Rallye Világbajnok – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen versenyzői, a Sebastien Ogier-Julien Ingrassia alkotta páros sorozatban negyedik világbajnoki címét nyerte el a Rallye Világbajnokság hétvégi futamán. A francia versenyzők...
Az Audi bővíti prémium mobilitási ajánlatait Európában: elindult az Audi on demand Spanyolországban – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi kiterjeszti prémium mobilitási szolgáltatásainak kínálatát Európában, ennek keretében pedig elindítja Audi on demand kezdeményezését Spanyolországban is. Az első szolgáltatóközpont január 21-én...
A kilencvenes évek legrosszabb autói
Nem mi mondjuk, hanem a legnépszerűbb autós magazinok és a tulajdonosok. Szerző: Nesicz Máté – Mutasd a cikkeit 2025. október 26. Mindig felmerül a...

