SzántóGráf

Győztünk – már nyilatkoztam is a banknak – vége a pénzmosásnak, rám ijesztettek – reszkessenek a potentátok – így számolják fel az alkotmányos költségeket

Hiába az OTP a kedvenc bankom. El ne kiabáljam, van bizalmam iránta. Gyorsak, előzékenyek, s persze csudára drágák. Kitapasztaltam, hogy például OTP bankkártyával bármelyik terminálról olcsóbban vételezek mint egyébként az általuk üzemeltetett zöld automatából. Sebaj.

Érdekesebb viszont, hogy a minap egy kis aprópénzt tettem a számlámra.A bűvös egy millió forinton felüli összeget. Gondoltam, csak jobb helyen lesz náluk mint otthon a cihában. Itt se ott se kapok rá kamatot így aztán  hadd romoljon náluk. Bár, ha jól átgondolom nem ingyen dugdossák, ha sokáig őrzik  még raktározási költséget is fizethetek. Persze ha kockáztatni van bátorságom akkor beszállhatok valami nyílt végű befektetésbe aminek a végén már nem nyomaszt a felelősség mire is költsem.

Szóval most először a pénz átadásakor – horribilis összegről volt szó végig a fal mellett lapulva sötét napszemüvegben, szatyorba álcázva vittem a zsírt a bankba – kértek tőlem egy nyilatkozatot. Igazolnom kellett, hogy nem vagyok kiemelt közszereplő. Aláírtam, hogy nem veszek részt pénzmosásban és nem finanszírozom a terroristákat. Rákérdeztem, hogy minek minősül az, hogy a nejem folyamatosan kimossa az ingemben felejtett bankókat. Megnyugtattak, nem erre utaznak. Ez a kiemelt közszereplői státusz viszont elgondolkodtatott. Mi a francot nyilatkozzak ezzel kapcsolatban. Mert ugye amikor szóvá mertem tenni, hogy a nagyra becsült újságok név szerint, minden családi vonatkozású adataimmal hozták nyilvánosságra a soha el nem követett  bűneimet azzal védekeztek, hogy közszereplő vagyok. Ötven éve újságot írok, szerkesztek részt veszek az össznépi nevelésben és butításban. Tehát nekem el kell tűrni a fegyveres erőszakkal történő gyanúsítgatásokat.

Végül a bank konkrétan felsorolta, hogy ez csak az állam és a kormányfőre valamint a kormány tagjaira vonatkozik. Persze a képviselők és a pártok vezetői is ebben a kategóriába tartoznak. Az igazságszolgáltatás,a a diplomáciai szolgálatok és az állami számvevőszék alkalmazottai is ide soroltatnak. Ja persze a honvédség az egyéb szolgálatok felelős vezetői is kötelesek jelezni a státuszukat ha hozzám hasonló zacskós pénzzel mennek a bankba.

Szerintem ez egy óriási találmány. Vége a korrupciónak, a szürke gazdaságot, még a feketét is legyűrtük. Ezzel hiphop megszűnik a zsebből zsebbe fizetések, az alkotmányosnak költségnek becézett  utalások. Már csak ez a nyilatkozattétel hiányzott a közélet tisztaságáért  indított csatához. Győztünk. Ki az aki ezek után hazudni mer a bankba vagy egyáltalán be meri oda tenni a tappancsát egy gyanúsnak tetsző bankóköteggel.

Istenem, micsoda szerencse, hogy nem vagyok képviselő, miniszter, nagykövet és a még a vezérkari főnökséget se vállaltam be. Most vihettem volna a pénzemet egy távoli osztrák bankba ahol a kutya se kérdezi, ki vagyok mi vagyok, s mi leszek…..

S mindezt valaki, valahol komolyan gondolta.

 

 

Exit mobile version