SzántóGráf

A miskolci postabankos maci láz – ölben, lepedőben vittem haza a medvét – volt egy kis lincshangulat

Az utóbbi évtizedekből a taxisblokádra és a postabankos válságra emlékszem a legjobban. Az utóbbira különösen azért mert akkoriban volt szerencsém megismerni Sándorné Dombi Margitot a miskolci fiók igazgató asszonyát. Aki mint Zrinyi Ilona a várfokára, merész bátorsággal állt ki a Szemere utcai bank elé.  Zsongott a tömeg, vissza a pénzünket skandálták egyre dühösebben. Margitka egy kis csendet kért és mindenkinek elmagyarázta a magyar bankbiztosítás szabályait, többször is elmondta az állam milyen összeg határig vállal garanciát. S mivel szombat lévén zárva vannak, legyenek türelemmel hétfőig. Hangosan megesküdött rá, hogy mindenki megkapja a járandóságát. Csodáltam a vakmerőségét mivel a tömeg lincshangulatban volt , rendőrt meg messze közel se láttam. Egyébként is ha megrohamozták volna az épületet akkor se sokat tehettek volna a közegek. Lőni nem lehet, szabad kézzel meg ennyi embert aligha tudtak volna lecsillapítani.

Középen Margitka az igazgató asszony

Magam is izgultam, legalább egy évi fizetésemnek megfelelő pénzemet láttam füstbe menni. A fene se gondolta, hogy harmadnapra maga a miniszterelnök látogat el a postabankba és ott jelenti ki – kihúzzák a pénzintézetet a szarból. Sok tudnék erről még regélni, a vezérigazgató leleményességéről, a túlélési stratégiájáról, arról, hogy mindenkit a markában tartva semmitől se kellett tartania. Azért vagyok ennyire szókimondó mert jómagam lemaradtam a postabankos VIP listáról. Aki nem tudná akik rajta voltak olcsóbban kapták a kölcsönt amit azonnal lekötöttek mint amennyi kamattal azt megfejelték. Nagy buli volt. Újságírók, politikusok,  közvéleményformálók ezrei éltek ezzel a lehetőséggel. Mivel ebből is kimaradtam, konkrétan kimondom ez bizony korrupció. Szégyenteljes a javából. Mivel rám nem gondoltak.

Ilyen volt az én macim is. Pontosan ugyanilyen. A lányom valamiképpen nem kedvelte, elajándékozta. Sokáig gondolkodtam, hogy hosszú magányos utazáskor magam mellé ültetem egy kalappal a fején. Ma már nem tenném, ne, hogy egy altatólövedék engem is eltaláljon

Szóval azokban a viharos napokban, talán még aznap szombaton sikerült  belopódznom az igazgató asszony irodájába.  Magába roskadva ülve engem is azzal biztatott, hogy nyugodjak meg visszakapom a kevéske pénzemet. Akkor fedeztem fel a szobája sarkában a hatalmas bankmacit amely akkoriban óriási sztár volt a tévében. Minden nap többször is hanyatt eset jó kedvében. Ez volt a postabank kabalaállata.  Állítólag a vezérigazgató mintájára formálták, aki maga is mackós kinézetű, máig is.  Margitka látta, hogy mivel szemezek és nekem ajánlotta a saját mackóját. Sokáig fontolgattam, hogyan mentsem ki, hogyan vigyem haza az épület előtt ácsorgó sorba állók között. Végül  magam se bíztam nagyon a holnapban kerítettünk egy lepedőt vagy pokrócot és belecsavartuk majd ölbe kaptam a medvét. Majd mindketten szerencsésen kijutottunk. Közben magamban arra gondoltam, megeshet, hogy a postabankos vagyonomból már csak ennyi jut nekünk. Utána nem sokkal kaptam egy tippet. Egy fenomenálisat.

Mondták menjek le a Tiszai pályaudvari postára, s ott kivehetem az összes pénzemet.  Emlékszem a kutya se volt ott, egyedül bátorkodtam az ablakhoz. Szó nélkül egyszerűen leszámolták a pénzemet. Ez volt az utolsó postabankos tranzakcióm.

Exit mobile version