Június 15-16-án a Mezőkövesdi Tankerületi Központ intézményeiben is elballagtak a végzős diákok.
A Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában péntek délután utoljára sétáltak végig a folyosókon a diákok. Hiszen szeptembertől új iskolában, új környezetben, új osztálytársakkal indul a középiskolás élet. Az eseményen Farkas Tivadarné az intézmény vezetője búcsúztatta a diákokat és meghatódva kereste a szavakat. Intézményvezető asszony kitért arra, hogy a gyermeki szív is megőrzi számtalan pillanatát az iskolában töltött éveknek. Nem felejtve kellemes arcokat, jó barátokat, nagyszerű teljesítményeket, kellemes perceket és vidám történeteket.
Biztosan vannak olyan pillanatok is, amelyeket jobb elfelejteni, de az élet már csak ilyen. Majd a szülőkhöz is szólt, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel gyermekük tanulmányait és óvják őket a világ számtalan veszélyétől, hiszen senkinek sincs annyi szüksége a segítségre, a türelemre, a megértésre, mint egy függetlenségre vágyó kamasznak. A rendezvény folytatásaként sor került a sport és tanulmányi eredmények elismerésére is. Az idei évben a Széchenyi díjat Gyivák Bálint Zsombor vehette át, majd a végzősök elbúcsúztak a tanáraiktól, diáktársaiktól s egy közös dallal végleg elbúcsúztak iskolájuktól is.
F. Bacsó Bea