Slágercsempészek – ezt is én írtam – készül az új könyvem – az elmebájos széria

Lopva hallgatjuk a Tinédzser partit a Szabad Európa Rádión. Éjfélkor elbúcsúzunk Cseke Lászlótól, és a sterilebb vétel reményében áthangolunk a kevésbé zavart luxemburgi adóra. Egy kiszolgált Mambó magnóra rögzítjük a legfrissebb slágereket, de a szüntelen sípolástól, sistergéstől élvezhetetlen a felvétel. A Beatles- és a Rolling Stones-számokra hajtunk. Vérpezsdítő a zene, a Reszket a hold a tó-ó vizén… melódiák után a fiatalos ritmusok még a hozzám hasonló botfülűeket is megfertőzik. Osztálytársam, Dobos Feri már a második elektromos gitárját barkácsolja, amikor eldöntöm, hogy én majd dobolni fogok.

A Csabai kapunál lévő Elek hangszerkereskedésben ütővel együtt alig másfél ezer forintért kapom meg az első (és egyben utolsó) zeneszerszámomat. Hamar belátom, hogy kotta nélkül még a dobot sem lehet püfölni. Inkább az erdőgazdaság alkalmi zenekarát menedzselem, és megtalálom az év hangját. Amikor a fekete lófarkas Parzignát Éva elénekli a Sétáló csizmákat, máris a topon látom magunkat. Ám vannak nálunk is ügyesebbek. Miskolcon 1964-ben áll fel és üstökösként fut be az Építők zenekara, hogy a következő fél évtizedben lokális sztárok legyenek. Nagy nevek következnek: Szentiványi János szólógitáros, énekes, Vadnai László – mindenkinek csak Kuksi – billentyűs, akit majd Balajti Péter vált fel. Az énekes Daragó József, Bordás István dobos, Huszár Imre basszusgitáros és Csetényi Gábor gitáros. Nekik köszönhetjük, hogy az akkori nyugati együttesek slágereit már zavartalanul hallgathatjuk. Ők is a rádióból koppintják, hangszerelik a számokat. Szentiványi János szerint ez olyan meló, mintha tenyérrel festenék a falat. Megdolgoznak, megszenvednek minden apró melódiáért. Szerény angol nyelvtudásukkal fonetikusan jegyzik le a szövegeket.

Így A Taste of Honey egyszerűen Tészta Fanny lesz. Sebaj, ki a fene veszi észre. Miközben a fiúk felszerelése, erősítője egyre jobb. Vincze Géza, a BÁÉV legendás vezérigazgatója nemcsak helyet ad nekik, de támogatja is a bandát. Az Építők Klubjában hamarosan Selmer hangládák dübörögnek, mi meg minden vasárnap délután négytől nyolcig ott őrjöngünk. Vagy csápolunk, csak még nem tudjuk, mit is csinálunk. Sikk az Építőkbe járni. Nagylaki József médiamenedzser tudja, kinek jár ajándékbérlet a bulikba. Nekem van, máig is egy bérlettokban őrzöm. Népszerű a banda, nincs bál, szalagavató nélkülük. Varsányi Zsuzsa zenei szerkesztőnek köszönhetően időnként még a Borsodi Rádióban is hallhatóak. Végül egy nyáron át a város felett, a kilátó alatti Panoráma sörözőben játszanak. Úgy, hogy tíz kilométeres körzetben tőlük hangos a belváros. A diadalmenet 1969-ben megtorpan. Daragót ’65-ben beszippantja a honvédség. Vadnai profi bárzongoristaként világgá megy turnézni. Bordás, Huszár meg Balajti Nyugat-Európában próbál szerencsét találni. A magyar zenei élet dicsőségére. Szentiványi doktor úr tisztes polgárként, vállalkozóként folytatja, a Ganz MÁVAG gyártmányfejlesztési igazgatója lesz. A banda neve mégsem kerül feledésbe. Pontosan 1999-ben az egykori Építők Klubjával szemben, az ITC székházban egy estére újra összeállnak, ahol Bergendiék az előzenekar. S az Építők a Vén Teenager Party ünnepelt sztárjai. Szobrot, még egy icipicit sem kapnak.

Lemezük nincs, már nem is lesz. Csak kazettán és foszló, repedezett magnószalagokon hallgathatók (amíg létezik olyan eszköz, amelyikkel egyáltalán le tudjuk játszani). És tisztes helyük lesz az épülő miskolci Rockmúzeumban. Ott ismét feldübörög nemsokára a slágercsempészek nótája.