

Gratulálunk Batta Vendel, Buchala Márta, Illés Flóra, Kiss Henrietta, Takács Boglárka, Takács Orsolya, Tyukodi Sámuel és Zajácz Noémi tanulóknak az elismerésért.


Gratulálunk Batta Vendel, Buchala Márta, Illés Flóra, Kiss Henrietta, Takács Boglárka, Takács Orsolya, Tyukodi Sámuel és Zajácz Noémi tanulóknak az elismerésért.
Talán négy óra tájban észleltem, hogy áramszünet van a lakásunkban. Kint zavartalan volt a közvilágítás, ebből arra következtettem, hogy olyan nagy baj csak...
Időnként kedvem támad egy kicsit kötekedni. Ha ős-miskolciként egyszer tehetnék valamit a városomért hoznék egy minden szankcióval felvértezett rendeletet. Persze a mostani közgyűlésben...
Ma reggel láttam egy miskolci egészségügyi intézményben ezt a tűzcsapot. Le volt lakatolva. Úgy elképzeltem, vizuális alkat vagyok, hogy egyszer csak szükség lenne...
Ma , pénteken Miskolcon lesz Gyurcsány Ferenc a DK elnöke. öt órakor sajtótájékoztatót tart a City Hotel rendezvénytermében. Ma ő a baloldal legerősebb...
Tény, hogy amikor sikerült interjút készítenem Veres Pállal a Miskolc szíve egyesület polgármester jelöltjével rákérdeztem, miből finanszírozzák a kampányt. Világos egyértelmű volt a...
Egészségügyi dolgozóknak ajánlja fel eddigi teljes idei szemüvegkeret termelését a Tipton Global Kft., kezdeményezésük mellé álltak a lencsék forgalmazói is. Egy szemvizsgálattal...
A fővárosi Music Centerben február 12-én második alkalommal mutatták be gála keretében a közel százéves múltra visszatekintő Tour de Hongrie nemzetközi...
Miskolc legnagyobb és legkellemesebb könyváruháza a Géniusz. Számomra mindenképpen. Mint tetszik látni a főutcai kirakatban fő helyen egymás mellett látható a két új...
Lezárult a MIÓVI Szeder úti Tagóvodájának energetikai korszerűsítésére irányuló projekt. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül, bruttó 49,69...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. §...
Ki gondolná, hogy mégis lehetséges fából vaskarika. A Mlada Boleslavi Skoda múzeumban nem tudtam betelni a sok szép régi veterán Skodával .A képen...
Minálunk a családban a születésnap Halász Judit számával kezdődik. Előző nap még csak keressük a lemezét, hogy másnap reggelre meglegyen. A boldog szülinapot...
2022. 05. 02., h – 14:19 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Második helyezést ért el a balatoni futófesztiválon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrökből álló csapat. Elképesztő...
Nincs az a finom kávé amelyet nem lehetne még jobbá tenni. Ma már se szeri se száma különleges kávéízesítőknek. A Pelle Edit vezette...
A közelmúltban merengtem el a múltba, milyen is volt a miskolci Kazinczy utcai zsinagóga udvara. Kik lakták a hatvanas , hetvenes években és...
A Miskolc Holding Zrt. szakmai előkészítő munkájának eredményeként két zöldmezős ipari park is létrejött Miskolcon. A város északi részén található...
Pontosan 1968 nyara volt a magyar tenger legszebb, legforgalmasabb szezonja. Csehszlovákiában lazítottak egy kicsit a pórázon, azt hítték a nagy orosz medve majd...
Ha nem velem történik, soha nem hiszem el, hogy idáig süllyedhetett az igazságszolgáltatás. Ha nem engem ítélnek, el hamis vád alapján felbujtott tanúkkal...
Merő megszokásból naponta cserélünk zoknit. Úgy, hogy este párosával zutty a szennyesbe, másnap reggel pedig keződődik a válogatás. Jómagam színtévesztő lennék, kéket a...

