
Szántó István
Related article
Sávszűkítés lesz a Corvin utcában szombaton – galambatlanítanak
Galambmentesítési munkákat végez október 15-én szombaton 8 és 15 óra között a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a Corvin utca Bató ház...
Európai Mobilitási Hét – 2016. szeptember 16-22.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozata az idén az „Ésszerű közlekedés, hatékony gazdaság” gondolat köré szerveződik. Csatolmányok 2016. évi Miskolci Mobilitási Hét előzetes Hivatkozás: ...
A hétvégén a háziorvosok oltják az idősotthonok lakóit – levélben kaptak elígazítást
A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek. Koronavírus...
A lényeg – a vármegyei főkapitány nem tart „fogadónapot” – csak nekem vagy másoknak sem – kétségeim vannak, hogy minden kivizsgáltak e
Ha valaki még nem tudná folyamatosan megszállottan keresem az igazamat. Sok a segítőm, ma már Szabó Krisztián az egykori rendész is megírta, hárman...
Bükkszentkereszten a zárdában jártam – ott élnek Szent Antal kishúgai – hamarosan új káplán lesz
Nemrégiben a retro jegyzet sorozatomban a Vasgyári Atyákról címmel írtam. Ők azok akik a Szent Antal kistestvérei rendben teszik a dolgukat. Aki ezt...
Motoros bandázás – ezt is én írtam az Északban – a vasparipa az igazi
Tetszett már látni motoros vagy pilóta bőrsapkát? Ha máshol nem, akkor régi magyar filmekből lehet ismerni. Olyan fülest, ami áll alatt összekapcsolható. Amihez...
Rendőrök, jogászok krimiben járatosak figyelem – ilyen egy szembesítés manapság – megleltem a legnagyobb videomegosztón – mese mese meskete , a törvényszéken kizárták a mesemondót
Szóval az úgy kezdődött ez a szimpatikus sportember olvasta , hogy mi történt a miskolci posta előtt( a felvételen pedig már állítja,...
Csiba Gábor bemutatta a Csillagpont kórházat – vendégek, Latorcai János, Rétvári Bence és Harrach Péter
A Kereszténydemokrata Párt helyi ülése előtt a vezetőség tagjai ellátogattak a megyei kórházba. Dr. Csiba Gábor a leköszönő főigazgató büszkén mutatta be a...
Laci és Hajni ájlávju – áll e még az állítás?- messziről kirí
Laci és Hajni szeretik egymást. Ha ennyire se tudnék magyarul akkor is megfejtettem volna. Ez jobb mint a rovásírás. Egyébként tudták ezt a...
A főváros, Pécs és Szeged mintájára reformálnák meg a miskolci parkolási rendszert
Tajthy Ákos a szerző Az újítás lényege, hogy az éves parkolási díjon túl a második, harmadik autóra sávosan emelkedő parkolási díjszabást vetnének...
„EZ A NAP ÜNNEP MISKOLC VALAMENNYI POLGÁRA SZÁMÁRA!”
Tajthy Ákos Rendhagyó módon augusztus 20-án tartotta Miskolc városa azt az ünnepi közgyűlést, melyen átadták Miskolc város idei kitüntettjeinek az immár hagyományos városi...
Mi áll jobban Putyinnak – mi vagyunk a két cintányér között -minden kompromisszum jobb egy háborúnál – aki számít az már leült a hosszú asztal végébe – megoldás, a friss csigavér
Csigavér. Mindenki őrizze meg a nyugalmát. Nincs vészhelyzet, Európa a béke szigete, itt már soha többé nem lesz háború. A múlt század végén,...
Sonka dupla címkével – hol lehet a turpíság
A miskolci centrum sparban fotóztam. Sonka akció. Minden darab átcímkézve. Próbáltam egyet-kettőt lefejteni. Sikerült is, de azt nem tudhattam meg, hogy miért engedtek...
OMSZ: műszaki hiba miatt komoly fennakadás volt a mentésirányítási informatikai rendszer működésében
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) rendszerén kívüli infokommunikációs szolgáltatónál bekövetkezett meghibásodás miatt a mentésirányítási informatikai rendszer működésében komoly fennakadás történt kedd délután – közölte...
Fekete péntek – szerelem csütörtök – dob szerda – minden olcsóbb
Fekete péntek – Egyre több üzlet csatlakozik az akcióhoz Magyarországon is Egyre több üzlet csatlakozik Magyarországon is a november 27-i „fekete péntekhez”, de...
Mitől lettem ennyire gyanús – vajon nem gyanús ez, hogy csak úgy gyanús lettem – és ez az ellentmondás senkinek nem okozott fejtörést
Amíg tehetem nem hagyom annyiba, hogy minden ok nélkül , alaptalan indokkal kezdeményezett intézkedéskor két miskolci önkormányzati rendész durván rám támadt kezeimet hátrabilincselték...
Hogyan oltottuk a korai szexuális tudásszomjunkat – orvosocskáztunk és olvastuk a szakirodalmat – a lányok irigykedtek, hogy mi állva is tudunk pisilni
Próbálok visszaemlékezni, vajon a mi időnkben hogyan eszméltünk rá, hogy melyikünk a fiú és miként, s mikortól ébredezett bennünk a nemiség. Tragikus, mi...
Hruscsov az ENSZ-ben – nem volt lyukas a zoknija – cipőjével verte a tamtamot
Segédszerkesztőm, unokám Nagy Norbert komputer zseni válogatja ki a gráf képeit. Vágja, keni, de hiába mondtam neki, hogy Hruscsov kell, nem ismerte. Miért...
Ezt már olvasta?
No Image


