SzántóGráf

Útfelújítások Szikszón

Megkezdődött Szikszón a belső utak karbantartása júliusban. Szikszó Önkormányzata saját erőből oldja meg a felújításokat.

Az idei esztendő egyik kiemelkedő feladata volt, hogy nekifogjunk a belső útjaink felújításának – mondja Füzesséri József Szikszó polgármestere.

Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy saját erőből oldjuk meg ezeket a beruházásokat. Siker volt számunkra, hogy a BM pályázatán 60 millió forintot nyertünk útkarbantartó és építő gépek beszerzésére, igy nem kell külső vállalkozót foglalkoztatnunk, és ezzel is pénzt spórolunk. Most a kátyúzás, a sérült burkolatok javítása indult meg, de ennek a pályázati eredménynek köszönhetően képesek vagyunk utak, járdák, csapadékelvezetők építésére. Tisztában vagyok azzal, hogy Szikszó úthálózata teljes rekonstrukcióra szorul, de az idén már érinteni fog bennünket az autópálya építése, ami nagy türelmet kíván tőlünk, és még inkább meg fogja terhelni útjainkat. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a teljes városi útrekonstrukciót a fejlesztés után hajtjuk végre.

Exit mobile version