SzántóGráf

Vadászpatak felújítása Szikszón

Szikszó belterületén áthalad a Vadász patak, amely 2010-ben biztonsági kockázatot jelentett az árvíz miatt. Azóta a karbantartásért felelős EKÖVIZIG egy fejlesztési beruházásának köszönhetően megemelte a támfalat, amely a 2010-ben mért magas vízállástól is megvédené a várost. Az önkormányzatunk számára azonban rendkívül fontos, hogy rendben legyen a patak meder, hogy megelőzzük az újabb bajokat- mondja Takács Lászlóné, Szikszó alpolgármestere .

Az említett beruházás még 2012-ben történt – folytatja Takács Lászlóné. Akkor nemcsak a támfalat újították és emelték meg, hanem a medret is tisztították. A biztonsági kockázat miatt szoros kapcsolatot alakítottunk ki az EKÖVIZIG és a környezetvédelmi hatóság szakembereivel. 2014 óta napirenden van az, hogy szükségünk van a meder rendszeres és folyamatos karbantartására. Tavaly egy vegyszeres tisztítás történt, most azonban nagyszabású munkálatokra kerül sor.

Augusztusban kezdődik meg Szikszó közigazgatási belterületén a Vadász patak olyan mértékű kotrása ami megközelítőleg 4000 köbméter iszapot és kotralékot jelent. Ezt elszállítják a mederből. Az elhelyezéshez az önkormányzat is biztosított területet, de a nagyobb mennyiséget az EKÖVIZIG a saját területén a depónia megemelésre, megerősítésére használja majd. A munkálatok körülbelül két hétig tartanak, amely némi kellemetlenséggel is jár majd, hiszen a belterületi utakat fogják használni a tehergépkocsik.

Exit mobile version