SzántóGráf

Tesztelték a dobozos söröket – biztonsággal fogyaszthatók – szeretnék erről magam is meggyőződni – az a biztos, ha végig kortyolom

A nyár és a meccsnézés egyik sláger termékét, a világos dobozos söröket tesztelte Szupermenta projektjében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vizsgált italok kiválasztásából most először az olvasók is kivehették a részüket. Végül nem ez lett a teszt egyetlen újdonsága: első alkalommal fordul ugyanis elő, hogy mindent rendben találtak a szakemberek, még jelölési hiba sem akadt. A tesztelt 20 világos dobozos sör tehát biztonsággal fogyasztható, persze – hasonlóan más alkoholos italokhoz – csak mértékkel.

2018 nyarán a foci világbajnokságé a főszerep. Sokak számára a meccsnézés kihagyhatatlan kelléke a sör, így adta magát, hogy – a söritalok és a búzasör után – a világos dobozos sörök legyenek a Nébih Szupermenta projektjének következő tesztalanyai.

A termékek kiválasztása rendhagyó volt, most először ugyanis az olvasók határozták meg, melyik söröket vizsgálja a hatóság. A Nébih munkatársai 12 nagyobb üzletlánc kínálatát mérték fel, ahol több mint 120 különböző márkájú vagy típusú sört találtak. Az igencsak hosszú listát alkoholtartalom alapján szűkítették, majd két csoportban, 20-20 termék közül szavazhattak kedvenceikre a Szupermenta tesztek olvasói. Végül, több mint ezer voks alapján, 14 hazai és 6 külföldi előállítású – egyébként az áruházak kínálatában leggyakrabban látott – sör jutott be a 20 tesztelendő termék közé.

A söröket atomjaira bontották a Nébih laboratóriumában a szakemberek. Ellenőrizték az italok sűrűségét, alkohol-, extrakt, szén-dioxid és energiatartalmát, erjedési fokát, de a szín megfelelőség és az ochratoxin-A vizsgálat sem maradhatott el. Sor került a jelölések ellenőrzésére is. Emellett izotóp vizsgálattal ellenőrizték a pótanyag nélküli söröknél, hogy valóban nem tartalmaznak-e mást a négy fő alapanyagon kívül. Maga a pótanyag használata egyébként – bizonyos szabályok betartása mellett – megengedett a sör előállítása során, ráadásul nem minden esetben szolgál pótló anyagként, mert például a kukoricagríz az édesre hasonlító ízérzet elérésének egyik alapanyaga.

A vizsgálatok közül kiemelhető az alkoholtartalom ellenőrzése. Itt csupán kisebb eltérések voltak, amelyek mind megfeleltek a tűréshatárnak. Szintén fontos elem volt az ochratoxin-A vizsgálat is, mint bizonyos mikroszkópikus gombafajok (penészgombák) által termelt méreganyag (mikotoxin) mérését jelenti. A gabonafélékben, gabonakészítményekben, pörkölt kávéban, sörben, borban, fűszerekben stb. előforduló méreganyag vizsgálata minden terméknél kimutatási határérték alatt volt.

A rendhagyó tesztalany kiválasztás mellett talán most először fordul elő az is, hogy minden termék maradéktalanul megfelelt az előírásoknak. A Nébih szakemberei sem a laboratóriumi, sem a hatósági ellenőrzéseken nem találtak kifogásolnivalót a 20 dobozos alkoholos italnál.

Természetesen ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat sem, ahol szakértő és laikus kóstolók szín, illat, íz, külső megjelenés, csípősség és keserűség alapján értékelték az italokat. A Nébih Szupermenta világos dobozos sör terméktesztjén a minőségi világos sörök közül első helyen végzett a Heineken, második lett a Budweiser, míg harmadik helyen a Dreher és a Pécsi Sör zárt holtversenyben. A világos sörök csoportjában a Steffl volt a kóstolók kedvence, második lett a Tuborg, harmadik helyen pedig a Borsodi végzett.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: http://szupermenta.hu/nyar-foci-sor/

Exit mobile version