Rám maradt a Déli Hírlap csaknem teljes fotó archívuma. Sok papírkép és több ezer tekercs negatív. Kolléganőm Bea őrizgette a garázsában majd kérésemre átadta én meg óriási elánnal kezdtem hozzá a digitalizálásához. S most rá kell jönnöm, hogy a saját negatívjaimat se leszek képes megmenteni. E miatt azt fontolgatom, hogy a levéltárnak, a múzeumnak vagy bárkinek aki gondját viseli tovább passzolom az egyébként felbecsülhetetlen értékű dokumentációt. Kortörténeti emlék, valóságos kincs amelyet egyszer majd valakik csak előbányásznak. A fenti képet a Győri kapui régiségboltban leltem – Kerényi Laci átmentette -feltételezem ez a vasgyárban lett fotózva. Ha jól látom előttük a bugák mögöttük a munkások. Valami apropója lehetett ennek a társas fotózásnak. Ha valaki megfejti – előre is köszönöm.
Szántó István
Related article
A nagy október – ezt is én írtam – a múlt században
A nehezén túl vagyunk – sóhajt egy nagyot az állambiztonsági ezredes a Zsolcai kapui, megyei rendőr-főkapitányság negyedik emeletén. Már csak november első hetét...
A Medicortól a Bigatonig – mi lesz a héten – retrovilág a javából
Nem illik előre elmondani, miről is búsongok a héten az Északban. Elég, ha annyit mondok terítéken lesz a Medicor. Van aki már azt...
Az első közmeghallgatásom – miért jó a filter – az aknáktól a rendészek egyenruhájáig – letudtam a szereplési vágyamat
Távol áll tőlem minden nyilvános szereplési vágy. Ám most, életemben először, vénségemre úgy gondoltam magam is szót kérek a miskolci városi közmeghallgatáson. Noha...
Alfa és Ómega Lévay Gimnázium- vetítés pénteken este 19 óra 15 perckor Uránia terem
dokumentumfilm, 115 perc rendező: Kerényi László „Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” ...
Betömték a Dózsa György utcai lyukat: csütörtök délutánra helyreállhat a forgalmi rend
Beszakadt az aszfalt a Dózsa György és Fazekas utcák kereszteződésében hétfőn. A Mivíz Kft. szakemberei aznap elkerítették a veszélyeztetett területet...
Válasz a Demokratikus Koalíció 2019. október 2-án 8 órakor kiadott közleményére – A BM közleménye
Téves adatok alapján minősíti a Demokratikus Koalíció a magyar rendőrség választásokkal kapcsolatos intézkedési gyakorlatát. Magyarország rendőrsége pártbefolyástól mentesen folytatja tevékenységét, és...
Kéjutazás csaknem félezer kilométeres sebességgel – alacsonyan repülő Bugati – kiakadt volna a trafi mutatója – pörgesse le, így kell ámokfutni
Mi tagadás nem egyszer kaptak el gyorshajtáson. Például a 40 és az 50 kilométeres sebesség túllépésén. Emlékszem valamikor nagyon régen még az első...
Grespik1 – jöhet a 2. is – a kenyeres, a dobálós jogász
Megvallom Grespik László doktor úr sose volt a kedvencem. Kenyérrel dobálózni , nagy nyilvánosság előtt nem szép dolog. Ám most, hogy kezembe került...
Hibaelhárítás miatt szünetelni fog a melegvíz szolgáltatás az Avas II. ütem egyes részeiben
A hét elején az avasi lakótelepen történt meghibásodás vizsgálata során a távhőszolgáltató szakemberei több hibahelyet is feltártak. A szolgáltatás leállását okozó lyukadást...
Polgármesteri elismerések a Magyar Sajtó Napja alkalmából – gratulálunk a díjazottaknak
A helyi média két jeles képviselőjének munkáját ismerte el Veres Pál polgármester a Magyar Sajtó Napja alkalmából tartott szűk körű rendezvényen. “Az...
Egy „X” és más semmi
2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni...
Falból jön a fuvar – taxissztori – A taxi király elvetve – jön, jön…..
Ha-hó. Nem könnyű minden hétre újat alakítani az Észak szokásos retro sorozatába. Régóta dédelgettem, hogy körbejárom a miskolci taxisok sztoriját, miként lettek magántaxisok...
Elfogadták a megyei területfejlesztési koncepciót
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén a testület elfogadta a megye területfejlesztési koncepcióját, valamint megalkották a közgyűlés jövő évi munkatervét. Dr. Mengyi Roland...
Heisler András: Visszanézni a dombtetőről – Sána Tová 5782 -Szeptember 6-án, hétfőn este születésnapot ünnepelünk, Ádám és Éva születésnapját, az emberek történetének kezdetét: ekkor veszi kezdetét az új év Ros HaSáná napja, amely egyúttal az Ítélet Napja is
Miért egyedi az 5781-es zsinagógai év? Azért, mert pontosan olyan volt, mint a polgári időszámítás szerinti 1831-es esztendő. Mindkettő a megpróbáltatások szomorú esztendeje....
Szerencsés fordulat?! – Az AB kártalanítaná a korábbi kéményseprő vállalkozásokat, az Országgyűlést pedig kötelezte a hiányosságok pótlására.
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének közleménye Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) Az AB szerint rendben van az új kéményseprő-ipari törvény módosítása de hiányos....
Ha nem talál szakmunkást -segítenek az ukrán közvetítők – szuperajánlat a határon túlról – hívja Attilát
Jómagam tapasztalatból tudom, hogy sok fővárosi és megyénkbeli beruházás építkezés munkaerőhiánnyal küzd. Kevés a szakmunkás, a kőmüves, a burkoló és a villanyszerelő. Több...
A PETA Németország és a Magyar Szőrmeellenes Liga Magyarországon, Komáromban, augusztus 1-jén a szőrmetermelés beszüntetését követeli
Komárom/Stuttgart, 2019. július 26. – Állítsuk meg ezt a véres üzletet: Augusztus 1-jén, csütörtökön, a PETA Németország és a Magyar Szőrmeellenes Liga aktivistái...
Pályázati kiírás költségvetési ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
A hadsereg evakuációs folyosókkal sürgeti a gázaiakat, hogy költözzenek át az övezet déli részére
Vaskardok: Az Izraeli Védelmi Erők arab nyelvű üzenetben közölte a Gázai övezet északi részének lakóival, hogy 10 és 16 óra között evakuációs folyosók...