SzántóGráf

Alapító okirat – tisztelgünk az elhunyt alkotók előtt – a Muzsák kertje Miskolcon

Amikor a főépítész is kiveszi a részét az építkezésből
A baráti kör
Kézről kézre megy a cserép – felújítják a tetőt
Ezt meg kell kóstolni – éhgyomorra nem megy a meló

Alapító Okirat született a Muzsák kertjének létesítéséről. Ezzel azt hiszem sikerül vagy sikerült egy olyan fórumot találni ahol a régió értelmisége, a város művészeti életének támogatói, az értelmes alkotás , a kultúra elkötelezett pártolói rendszeresen találkozhatnak, véleményt cserélnek , s jól érzik magukat egymás között, egy kellemes környezetben a belváros szívében. Kerényi László dokumentumfilmes barátom éppen egy ilyen kerti parti élvezetes pillanatait örökítette meg. Kedvet teremtve ahhoz, hogy egyre többen legyenek ezeken a Miskolcért élő, a városukért tenni akaró polgárok.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportja, a lillafüredi István Nádor Borlovagrend és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum a Miskolci Galéria Feledy – házának kertjében (Miskolc, Deák tér 3.) emlékhelyet alapított azon kiemelkedő alkotóművészek tiszteletére, akik értékteremtő munkájukkal meghatározó módon gazdagították Miskolc város szellemi és tárgyi örökségét.

Az emlékhely a MÚZSÁK KERTJE elnevezést kapja, ahol emlékfal kialakításával, neveik felsorolásával tisztelgünk a már elhunyt alkotóink előtt.

 

Exit mobile version