Bélyegről bélyegre – motivált a foci labda és a sátor – na meg a pedagógus – amikor egy húron pendültünk a magyarok világszövetségének elnökével

Ha Neked is volt ilyen akkor olyan egykoruak lehetünk. Mi még lelkesen gyüjtöttük a takarékbélyeget. Hogy aztán a vakáció első napján rohanjunk a postára feltörni. Arról jutott eszembe, hogy a család fekete báránya lettem. Mindenki után kapcsolgatom a lámpákat, elzárom a csöpögő csapot és időnként megnézem melyik kagylóban szívárog az öblítő. Azt mondják , ez az öregség jele. Nem is vitatom ez is belejátszhat ebbe a buzgalomba, de leginkább az motivál, hogy a fizetési csekkek az én asztalomon koncentrálódnak. No, meg ez a postai, iskolai takarékbélyeg projekt is belémültette , a garaskodás akár eredménnyel is járhat. Emlékszem, az első ilyen betéteken voltfoci labda, sátor és kerékpár meg hátizsák. Csupa olyan sporólásra késztető értéktárgya amire éppen vágyhatunk. Egyébként ma már azt is tudom, hogy minden iskolában egy tanárt bíztak meg a bélyegárusítással. Aki perszer ezért a plusszért jutalékot kapott. Ő volt az aki folyamatosan versenyre búzdított, ki vesz több bélyeget, kinek telik be hamarabb a takarékja. Nálunk ő volt aki az ötven filléres pajtás újságot is terjesztette. Nem volt kötelező venni ám nagyon ajánlatos volt. Na, ezeket a motivációk is beleégtek a génjeinkbe.Különben jelenthetem, hogy az előttünk masírozó generáció is kaphatott valami hasonló útravalót. Emlékszem egy kora délutáni órákban Csóri Sándornál jártam a Bajzai utcai Magyarok Házában. Maga engedett be a kihaltnak tetsző épületbe és előttem mutatta az utat az irodájáig. Én meg jó beidegződéssel ahogy egy egy termen átjutottunk lekapcsoltam a villanyt magam mögött. Életem egyik legfényesebb dicséretét, elismerését kaptam. Elmondta maga is ezt teszi otthon is. Őt se díjazta a családja.  Már is egy húron pendültünk. A beszélgetésünk a Délí Hírlap egyik karácsonyi számában jelent meg.  Ez a sztori valahogyan akkor még érdektelennek tűnt. Ma már nem az.