SzántóGráf

Miskolcon is bevethetnék a rendőrségi vízágyúkat – léhűtőkkel a forróság ellen – a metélt csövű masinákkal gyakorlatozhatnának – közkívánatra szolgálhatnak, védhetnek a kánikula ellen

Minél melegebb van, annál hülyébb gondolataim támadnak. Eszembe jut, hogy az átkosban még locsoló kocsira is futotta. Naponta többször végigspriccelték a miskolci utcákat. Először a villamossínek mentén majd az össze főútvonalat. S bár a Széchenyi úton csaknem minden üzlet állami tulajdonban volt a bolti segédek naponta többször is berajzolták a járdára a vizes nyolcasokat. Sőt alig volt olyan üzlet, amelynek a kirakata elé nem tekerték ki a napernyőt. Szerintem ezen a téren óriásit léptünk. Visszafelé. Akinek meg nem tetszik, az menjen hűsölni a Plázába vagy a valamelyik légkondicionált bevásárlóközpontba.

Közben azon is elmerengtem, hogy a Skoda locsoló kocsikra hajazó vízágyúi mindig is voltak a rendőrségnek. Szerencsére a régiónkban nem nagyon kellettek. Mégis voltak.  Elvégre sose lehet tudni. Egyet a nyéki autókereskedésben láttam úgy négy esztendeje. Gondolkodtam is megállok, legalább megkérdezem, mennyiért vesztegetik. Mindegy erről már lemaradtam.

Viszont sejtem, hogy a rendőrség most is rendelkezik néhány mobil víz ágyúval. Éppen eleget szajkózták, hogy a Gyurcsány érában a legdrágább izraeli gyártmányúakat szerezték be. Ment is az ugratás, hogy biztosan olyan metélt csövűek lehetnek. A lényeg, hogy ha még megvannak, miért is ne lennének meg, hiszen a legteljesebb demokráciákban is elkelnek ezek a tömegoszlató léhűtők. Azt is feltételezem, hogy időnként csak meg kell járatni ezeket, ha nem, akarjuk, hogy éles helyzetben felsüljenek velük. Szerintem ebben a kutya melegben csodálatos ajándék lenne, ha ezek a közel keleti tartálykocsik vízágyúit – persze porlasztott hákettőóval – szétlőnék a miskolci aszfaltot. Bizonyára van a rendőrségnek épp elég dolga ezen kívül is ám egy ilyen vízágyús kiszállás óriási marketingfogás lehetne. Még a világsajtót is bejárnák azok a képek, amelyekhez azt írnák – Magyarországon vízágyúkat kellett bevetni. A tomboló hőség ellen.

S ahogy a vicc is szól – víz is van, a vízágyú is megvan, még ha csak nem kótyavetyélték el – hát akkor miért ne gyakorlatoznának. Most amikor minden csepp hűsre égetően szűkség van. Eszembe se jut az ötletet levédetni, hadd ágyúzzanak, minél előbb…

Exit mobile version