Miskolc anno – amikor tévé stúdióm volt – a szürkés belváros pillanatképekben
Hideg lehetett mert mindenkin kabát van. Tetszik látni, akkoriban a cipőbolt még cipőbolt volt. Külön gyerekeknek.
Csemege édesség, itt volt egy hatalmas, kis mozdony nagyságú csupa króm kávéfőzőgép és egy csinos presszós hölgy. Erzsike. Mellette a Tungsram – egy igazi magyar nagyvállalat amit mára eloroztak. Itt mindenféle égőt lehetett kapni.
Még ilyet , Kelengye bolt – amikor a lányom született még a szemközti oldalon volt , ott vettem meg a cubehört. S itt jobbra a patyolat ahol mindig volt valami perpatvar. A kor bűnbakja volt ez a vállalat, őket minden újságban el lehetett marasztalni, szidni, sárba tiporni. Hagyták. Olyan lakossági szelepként működött abban az időben amikor a mosógépet, s a centrifugát a szomszédos kölcsönzőből béreltük. A porszívóval.
A kedvenc papírboltom. Iskolakezdéskor nagy volt itt a sorbaállás. Mellette a népművészeti üzlet ahol a kutya se járt. Nem is tudom miből éltek. Igaz amikor külföldre mentem előtte gyakran idejöttem ajándékokat válogatni. Hímzett szűrt,  terítőt és lóbőrös kulacsot. Mézeskalács szívvel. Csupa hasznos szuvenírt.

A hetvenes évek végefelé és a nyolcavanosok elején Kovács Gábor a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője rendelt egy videót a miskolci belvárosi üzletekről. Ha még nem dicsekedtem volna akkortájt még nem sokaknak volt videókamerája. A magamét is csak úgy tudtam kamatoztatni mint hajdan a paraszt a lovát és a szekerét ha bevitte a téeszcsébe. Nekem a TIT égisze alatt kellett egy studíót alapítani különben nem tudtunk volna számlázni. A TIT meg természetesen leszedte a jutalékát a béremből. Mindegy jó volt ez így is, még csak tanulgattuk a kapitalizmus útvesztőit. Tehát ha valaki nem tudta volna Miskolcon az enyém volt az első videostudíó amely kezdetben csak esküvői felvételeket vállalt. Jó pénzért. Akkoriban a piacon egyedül voltam, szinte minden nyári szombatom be volt táblázva. Annyira, hogy a környék összes anyakönyvvezetőjét ismertem, no meg a szövegüket is. A papokét is. Tudtam, mikor mi következik, megjegyeztem az összes szófordulataikat, annyira, hogy ha elakadtak volna akár súghatok is. Eze a belvárosi képek akkor tájt készültek amikor Miskolcon még híre hamva se volt a sétáló utcának.

Akkor amikor a rendre még csak a rendőrök ügyeltek.Nem voltak városi perzekutorok, hajdúk meg miegyéb sárga cafrangosok. Különben mint városházi tudósító emlékszem: tervezgették a posztos rendőri rendszert.  Egy olyan strázsa fakabátokat akartak a fakabátoknak , legalább ötszáz méterenként. Majd lettek biciklis zsaruk. Még később létrehozták a belvárosi rendőrőrsöt, ami mára megszűnt.

A címképen látható Capri cukrászda melletti udvar végében volt az őrs. Csupa kedves ismerős rendőrrel akik ténylegesen nemcsak védtek hanem szolgáltak is. A belvárosiak névről ismerték valamennyit. Ez volt a seriffrendszer előőrse.