Elkészült a ki tudja hányadik könyvem. Címe a levesmenet. Igaz ez csak egy részlet , sok egyéb más szürke állományomból előbányászott egyéb más szórakoztató írás is lesz benne. A levesmenet mondhatom akár folytatása is lehet a Kádártól Castróig című óriási példányszámban elfogyott visszaemlékezésemnek. Hozzá kell tennem a korrektség kedvéért, míg az Észak főszerkesztő helyettese lehettem nem volt gond a terjesztéssel és a könyveim népszerűsítésével. Most viszont magányos farkasként magamnak kell eladni magamat a zsúfolt piacon. Előzetesen annyit, hogy az fenti kép jól példázza, bármennyire magasan is vagyunk annál távolabbra kerülünk azoktól akik a csak a földön járhatnak. A főnök magányossága törvényszerű. Számos Kádár fotót őrzök. Valamennyi kifejező – például amikor egy varsói tanácskozáson egymásnak háttal állnak a román diktátorral. Mindketten magukban őgyelegnek. A díszes társaságban. Egyikőjük se illet közéjük. János magasan fölöttük állt míg a román vezető még a keleti tömbön belül is az alsó körben a futottak között volt. Elszigetelődtek. Egyébként a levesmenet a kádár vonat az ezüst nyíl hétköznapjairól szól. Immár három esztendeje, hogy körbeültettem egymással mindannyiukat akik valaha ott voltak a vasúton. Megtörtént a szellemidézés. Most már csak össze kell fésülni. Jut eszembe, többen is kérdezték mi a francot vonzódok ezekhez az avítt történetekhez. Nos, elárulom a vasút, a vonat mindig is érdekelt. Mivel drága Édesapám sofőr és autószerelő volt én a kocsiban cseperedtem fel. Talán még ott is készülhettem. Szóval drága Édesanyám szinte folyamatosan autóztatott. A vonatot meg ugye csak a sorompóknál láttam. Már az is kínos volt, hogy reggelenként apukám furikázott az iskolába. Akkor amikor a tanítónéni és a tanárbácsi a vasgyárból villamosozott be. Jól esett, hogy hazafelé már a barátaimmal bandázva kujtorogtunk haza. Szóval ez az egyéni szociális hátrányomat az is tetézte, hogy nem voltunk valami jól eleresztve anyagilag. Ma ezt úgy mondják szegényesen éltünk. Különösen amikor félárva lettem 12 esztendősen. S nagyon vágytam egy igazi villanyvonatra. Egy olyan terepasztalosra. Amit én irányítok. Kurva drága volt egy ilyen játék. Persze kompenzáltam magam, a lányomnak megvettem a szomszéd fiú villanyvonatát. Az unokámnak meg egy terepest is összeraktam. Mindkettővel én játszottam. Ezek után ne tessék csodálkozni ha most álmaimban vonatozok az Ezüst Nyílon. Mégse építhetek kisvasutat a Derkovits és a Búza tér között. Jó nekem már a 35-ös is ami éppen a nagy posta előtt áll meg.
Szántó István
Related article
A rafinált Acer – az a lyuk nem az a nyílás – elnyelte a SIM kártyát – cselesek a Dél-Kínai gyártók
Acer – már leírni se szeretem ezt a Dél-Kínai márkanevet. Aki nem tudná számítógépeket, laptopokat és monitorokat gyártanak és itt Európában értékesítik. Meglehetősen...
Archív fotó – a táncos lábú Bokros a Technika házában
Óh de régi kép – talán a középső úr nevére nem is emlékszem. Talán Fazakas volt ipari miniszter jobbról az ÁPV rt elnöke...
A tárgyalások negyedik fordulójára már holnap, vagy holnapután sor kerülhet
Jövő héten sor kerülhet a béketárgyalások negyedik körére Oroszország és Ukrajna között – közölte Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója a CNN...
A múlt emlékének őrzését hangsúlyozta Ferenc pápa a magyar származású íróval, Bruck Edith holokauszttúlélővel tartott találkozóján a Vatikánban
A 90 éve Tiszakarádon született Bruck Edith egész családját a második világháború alatt deportálták, több koncentrációs tábort is megjárt, a szülei és a...
Csák János állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át -Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Hevesi Attila Lajos az MTA doktora a Miskolci Egyetem professor emeritusa
Március 15-én az örök magyar alkotó és szervező erőt ünnepeljük – mondta a kulturális és innovációs miniszter a Pesti Vigadóban a magyar érdemrendek,...
Ebből nem kérünk – milyen az utcai politizálás – amikor kocsikat gyújtogatnak
Ha jól tudom 2006-ban a fővárosiak megismerhették, milyen is az amikor a politika kiszáll a flaszterra. Székház ostrom, piknik a Kossuth Lajos téren...
50 százalékkal megemelik a katonák bérét
ujkelet.live A védelmi és pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a jövő évtől 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését. „Ma olyan döntést hozunk, amely...
Negyven forintot raboltak – egy pulóvert is zsákmányoltak
Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság...
Már nemcsak Anyukám Mondta – működnek a Pavlovi reflexek – híre járja a szóbeszédnek – ki ne hagyja , megérdemli
A hasunkért bármire képesek vagyunk. Bárhová elmegyünk, ha híre megy, hogy egy legendása jó vendéglő vagy étterem van a közel távolban. Ha aztán...
Szúrja a brüsszeliek szemét -rotyognak a pálinkafőzők – a pénzűgyőrők megmondtk
A választásokig tutira nem hátrálunk. Brüsszel nem Moszkva, ne, hogy már bele ugassanak – nálunk mindenki jogosult ötven liter saját használatú pálinka házi...
Gulyás Gergely: a kormány elfogadta az Európai Bizottság javaslatait (videó)
A kormányinfón elhangzott legfontosabb bejelentések A magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten erősek (9,4 százalékkal nőttek, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak...
Figyelmeztető előrejelzés kedd (2017.06.06) éjfélig Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére
Legmagasabb veszélyességi fokozat (1-3): 2. (NARANCS) Felhőszakadás, 2. fokozat (NARANCS): Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat Borsod-Abaúj-Zemplén megye...
A papírforma nem jött be – Trump az első, Hillary a második – fura egy választás – az új elnök erre áhítozott, s karácsonyra megkapta – mit mond Nostradamus ?
Ocsúdik a világ. Az elemzők , a választási szakértők nem győzik a magyarázkodást. Hillary megnyerte az összes közvélemény kutatást, viszont fényesen alulmaradt. Mi...
Folyamatosan mérik fel az özönvízszerű eső okozta károkat – emelkedett a Szinva patak szintje
Az órákon át tartó vihar Borsod-Abaúj-Zemplénben Miskolcot érintette a legsúlyosabban, itt esett le nagyon rövid idő alatt a legtöbb...
A Külügyminisztérium egy vezető diplomatát küld Törökországba a pár kiszabadítására irányuló erőfeszítésekhez
Mordi and Natali Oknint letartóztatták Isztambulban, miután lefotózták Erdogan palotáját fotó: Facebook ujkelet.live Az izraeli külügyminisztérium főigazgatója, Alon Uspiz és Jáir Lapid külügyminiszter...
Saul fia – a világsiker előzményei – hol van Hollywood bölcsője – Zukor és Fox a két borsodi filmes
Zukor Adolf Ricsei míg William Fox Tolcsvai születésű. Igazából nevükhöz fűződik Hollywood, az amerikai filmipar, az álomgyár megteremtése. Ne tessenek olyan fájdalmasan felszisszenni,...
ÁSZ-elemzés: Erősödött a politikai hirdetések átláthatósága, a közösségi média viszont egyre nagyobb szerepet kap
A hagyományos médiatermékek esetében erősödött a politikai hirdetések átláthatósága és elszámoltathatósága a 2010-től több ütemben megújított jogszabályi előírások eredményeként – erre...
Tarlós egységesített parkolást akart, Orbán ezt “nem tudta teljesíteni”
Tarlós 16 dolgot kért Orbán Viktortól, de csak 15-öt teljesítenek ebből, a tizenhatodik lett volna parkolás egységesítése. A főpolgármester azt is elmondta, Puzsér...