Immár második Olvasóm jelezte, hogy nem tudja nézni a portálomat. Szerintük vírusos támadás érte. Hadd bohóckodjak – aki nem látja írjon – jó duma. Egyébként nem csodálkoznék ha akadna valaki vagy akadnának valakik akik nem szívesen vennék ha most feltennék egy hivatalos bejelentést. Tehát van az a pénz amennyit valakinek megéri, hogy illegálisan blokkolja a portálomat. Persze ez csak ideig óráig mehet, a régió legjobb rendszergazdája ügyel a biztonságra. Ha el akarja zárni a forrást akkor ide már cirkáló rakéta kell. Ez Bagdadban is bevált már. Tehát akik most nélkülözik az oldalaimat legyenek türelemmel, egyelőre nem sokat vesztettek. Annyit elárulhatok, hogy a miskolci belvárosban sétálva találkoztam egy fiatalemberrel. Egyenruhában volt. Nem csak megszólalásig hanem azon túl is a Szomszédnéni produkciós iroda egy fellépőjére hajazott. Elmondta, nem én vagyok az első akinek ez feltűnt. Tud a hasonlóságról. Elsőre azt hittem valamilyen rejtett kamerás felvétel zajlik a villanyrendőrnél. Ám nem. Most azon mesterkedek, hogy az állítólagos ikreket összehozzam. Fergeteges bulinak ígérkezik.
Szántó István
Related article
Szuper felvétel – kék lámpával villogóval Miskolcon a belvárosban -jókat farkasszemeztünk” a szemből jövőkkel
Szóval az úgy kezdődött, hogy a nyolcvanas évek elején dr. Túrós András megyei rendőr főkapitány Ózdra sietett kék lámpával, szirénával. Megtapasztalta, hogy az...
Megválasztották a Miskolc Holding Felügyelőbizottságának elnökét, és a Holding vezérigazgatóját
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakuló ülését, ahol megválasztották a...
Aláírásgyűjtés a Kötelező Betelepítési Kvóta Ellen! Megyénkben az alábbi helyszíneken Ön is csatlakozhat a petíció aláírásához
Balog Zoltán – a történelmi, kulturális örökségünk megváltoztatásához nem járulhatunk hozzá…..a kvóta rendszer magában hordozza a terrorizmus vírusának terjedését…. Egy fontos kérdés amiben...
Nem is volt olyan szuper az a nyolcas – a szovjet technika itt aratott – kár, hogy nem ismertem a csínját – bedugult a film utánpótlás
Igen , ne tessék találgatni, nem lézerpisztoly. Egyszerű szuper nyolcas filmfelvevő. Nekem is volt belőle több, általában szovjet gyártmányúak. Kurva drága volt bele...
Juhári Andrea drótpostája – Koncz Ferenc az év polgármestere – több vasat tartanak a tűzben
Koncz Ferencet, a szerencsi városvezetőt választották idén az év polgármesterévé az internetes szavazók. Ezt a több évtizedes múltra visszatekintő civil elismerést egyébként a...
Amikor a söröspaci is megitta a magáét – megjelent a Miskolci Naplóban – asztaltáncoltatás Tatár Imrével
Egy álmos, nyári délután szalajtottak át a szerkesztőségből a szomszédos Zsolcai kapui, Kőbányai Sörgyár kirendeltségére. Még csak az újságíró slapajok keserű kenyerét rágcsáltam,...
Éljenek az Évák és az Ádámok – névnapi köszöntő – szaladjunk kenyérért
Köszöntjük az Évákat és az Ádámokat! Szokás szerint először emlékezetből majd némi segítséggel – minden jót Szalai Évikének osztálytársamnak, Maros Évának kolléganőmnek, Ravasz...
Szőke Szakáll emléknap
141 éve született Gärtner Sándor, művésznevén Gerő Jenő vagy Szőke Szakáll. A Magyar Hollywood Tanács születése napját Szőke Szakáll emléknappá nyilvánította és ünnepi...
Mamám ezt gyűjtötte – anno nagy divat volt – aki adott magára az nyomatott – ki van a fotón
Szegény Édesanyám is gyűjtő volt. Most jövök rá, hogy ezt a jó tulajdonságot is Tőle örökölhettem. Áprilisban lettem nagykorú árva és azóta is...
Egy vadászrepülő-század 40 tartalékos pilótájából 37 bojkottálja a gyakorlatot a reformterv miatt
izraeli és amerikai F-15 és F-16-os vadászgépek Dél-Izrael felett 2017. májusában fotó: Izraeli Védelmi Erők Sajtóosztály ujkelet.live Az izraeli légierő egyik elit egységének...
Fintorék elkötelezetten támogatják Szegedi Éva festőművészetét – hamarosan kiállítása lesz a Sever étteremben
Szegedi Éva V. kiállításának megnyitója 2017. 05. 17. szerdán lesz a miskolci Sever Étteremben ,Ide várunk minden érdeklődőt! A kiállítás díjmentesen látogatható...
Szíkszón hatvanhat diáknak adnak munkát a vakációban
Hagyomány már Szikszón, hogy az önkormányzat a szikszói járás munkaügyi központjával közösen nyaranta megszervezi a diákok számára a nyári munkát .Így van ez...
Fónagyság Finnországba költözött
Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője egyik fotóját is kiállították Finnországban, a Helsinki belvárosában található Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban, ahol...
Tegyünk meg az első lépést érrendszerünk egészségéért! – keresse a vizsgálati helyeket
A COVID vírus ráébresztett bennünket arra, hogy akár az életünk múlhat azon, hogy vajon egészéges- e az érrendszerünk vagy sem? Mégis...
A főnővér peche – enyhe fokú szabálysértésért , magas fokú bírságot kapott – mi lett volna, ha csak figyelmeztetik – hogyan szabadultam meg a józsefvárosi kerékbilincstől
Rend a lelke mindennek.Magam is azt vallom, tilos más garázsa kapuja elé parkolni. Velem is megesett már, hogy indultam volna, de elállták az...
Részvételiség: új módon a miskolci közügyekről
Közös gondolkodás, közös tervezés és akár közös megvalósítás. A közügyek intézésének egyfajta új logikáját szeretnék Miskolc MJV Önkormányzata és a vele...
Egy Csok és más semmi – hétvégi esküvő – a kiteljesedett boldogság
Röthi Zsolt örök hűséget esküdött Mocsári Gyöngyinek az elmúlt hétvégén a Miskolci önkormányzat dísztermében. A boldog pár körül három csodálatosan szép apróság sündörgött...
Szemita szívroham: remegő kézzel, kigúvadt szemmel, izzadságban fürödve teszteltük a szuperdrága zsidó energiaitalt 444 nyomán
Mivel volt szerencsém a kórházban megtapasztalni milyen hatással van az egészségünkre az úgynevezett energiaitalok túlzott fogyasztása – érdemesnek találtam ezt az írást megosztani.h...