Sajtótörténet – egy asztalhoz ültettük a trónörökössel – amikor a szerkesztői olló csodákat művel

Magam is jeles vagyok húságból. Nemcsak a trónörökössel , de Horthy Istvánnéval is van közös fotónk. S még sorolhatnám.

A felső címkép sajtótörténeti emlék. Abban az időben a Déli Hírlapnak két nagy tulajdonosa volt, s közülük a kisebb elvárta, hogy sokat szerepeljen. Például amikor Göncz Árpád köztársasági elnökkel utazta be a világot Szabán Gabikának addig kellett ügyeskedni míg le nem fotózta Árpi bácsival. Nem volt egyszerű feladat. Kifogni azt a pillanatot amikor kijönnek a reptér várójába, egyszerre.  Tessék elképzelni micsoda szervező munkát igényelt, hogy a szűk kijáraton át kiérve megtaláljuk azt a szöget amely mindkettőjüknek előnyös. Legendás idők voltak. S akkor megérkezett Miskolcra Habsburg Ottó akit mindenki fenségnek szólított, annak ellenére, hogy ezt nem szívlelte.  Jakubik Laci fotóriporter barátom volt az egyetlen aki per Ottóbának tegezte. Habsburg úrral magam is beszéltem, kaptam is tőle egy névjegykártyát ami nem más volt mint egy fénymásolt cetli. Őrzöm, nemrégiben még itt be is mutattam.  Röviden annyi van rajta, hogy EP képviselő. S kész.

Ott hagytam abban, hogy a tiszteletére egy díszvacsorát rendeztek a palotaszálló nagytermében. Ment a smuzolás, ki ki mellé üljön. Sőt kezdett nevetségessé válni amikor  Ottó bácsi mellé egyenként odaállt mindenki fotózkodni. A szelfi még nem volt divatban. Majd este lapzárt előtt jött az ukáz a kisebbségi tulajdonostól, hogy legyen a lapban egy olyan kép amelyen egy asztalnál feszítenek. Aztán jött még egy, másik telefon, hogy ő se maradjon le a lapban. Bohus tanár úr – János a szerkesztő csodákat művelt ha rákényszerült. Most muszáj volt. Egyébként is mestere volt a szerkesztői ollónak – megjegyzem nem számítógéppel ment a tördelés – és képes volt addig faragni egy képet míg az a szemétkosárba került. Most viszont remekelt, olyanokat ültetett egy asztalhoz akik egyébként az életben , a valóságban nem úgy vacsoráztak. A fenti kép hamisítvány. Sebaj. Az ukáz az ukáz. Nem véletlenül írtam nemrégiben, kollégáim okulására, ne higgyük, hogy a politikát, történelmet mi formáljuk. Krónikások vagyunk. Zsoldosok. Hiszen mondhattunk volna nemet is. No, de minek.