Egy biztos a rendszerváltás után az Észak-Magyarország új osztrák tulajdonosai hosszu távra terveztek Magyarországon. Jómagam sokáig értetlenkedtem, hogy mi keresnivalójuk van nálunk. Nehezen tudtam elfogadni a nyugati kiadók felvásárlási projektjét. Úgy gondoltam ezzel az akcióval igazából a szakma szellemi tőkéjét veszik meg. El tudtam volna képzelni, hogy a Déli Hírlaphoz hasonlóan magunk vásároljuk ki magunkat az MSZP-s pártvállalat portfóliájából. Később viszont azon akadtam ki, hogy mi bezzeg a kutyának se kellünk, a DH-ról egy bólintással lemondtak, mondván csináljunk azt amit akarunk. Itt a vége fuss el véle. Elődöm Bekes Dezső ügyvezető igazgató és főszerkesztő jól mérte fel a helyzetet amikor a huszonnegyedik órában saját magunk kezébe vettük a sorsunk irányítását. Nem a legnagyobb körültekintéssel, de megtaláltuk a befektetőinket. Noha nem is kellettek volna. Mivel az akkori egzisztencia hitellel, ami személyenként 50 millió forintot jelentett volna könnyedén leköröztük volna a megyei versenytársat. Csak ám volt egy rossz beidegződés minadannyiunkban, megszoktuk a gyámságot, kellett egy intézmény legyen az akár az önkormányzat is amely bábáskodik felettünk. Szóval elszúrtuk. Késő bánat, utánunk a vízözön. Mivel időm van még akkor is ha a napjaim meg vannk számolva, így gyakran eltöprengek , hol a fenébe rontottuk el. Vagy egyáltalán tehettünk volna e másként mint ahogyan alakult. A történelem sodrásában lett volna e lehetőségünk a teljes függetlenségre és ha mégis vajon meddig maradhattunk volna fenn a víz tetején. Miközben olómszedéssel, tördeléssel, postai terjesztéssek szinte kőkorszaki technikával gyártottuk az újságot. Igaz, hittel lelkesedéssel kevés bérért merő öntudattal, elhivatottsággal.
A lenti képek már akkor készültek amikor meghajlított derékkal az Észak főszerkesztő helyetteseként életemben először jártam Romániában. Meghívtak az ottani temesvári nyomda avatására. Ez egy teljesen zöldmezős beruházás volt és az avatás előtti órákban is vacakoltak a gépsorok. Végül mire a tévések bevilágosították az üzemcsarnokot sikerült ép lapokat pergetni.
Az inform média vezetői Temesváron Kiss László lapcsoport főszerkesztő gratulál a nyomdához Josef Kogler igazgatónak. Jobbra hátra kulcsolt kézzel Eugen Russ a kiadó tulajdonosa Készül a Déli Hírlap – anno – Popovics Pali címeket tördel a Borsodi Nyomdában Akkori emlékem, hogy a romániai kollégák szervezték a nyomda átadás vendéglátását. Állítólag kézen közön ment a rendelés az ottani vendéglátósoknak. Úgy, hogy mindannyian spórolnak szerettek volna a költségeken. Sikerült is. A beszállítói is úgy gondoltak az adagokkal is lehet még sáfárkodni, hogy jobban megérje a bolt. A lényeg, hogy a gépindulás után – három órás várakozás, díszbeszédek és a tartalmas műsor után az esti sötétségben megrohantuk a fogadásra előkészített éttermet. Bevallom finom volt az erdélyi töltött káposzta, a kedvencem. Egész napi böjtölés után belaktam a szokásos porciót. Majd beültem a kocsinkba és az éjfélig míg haza nem értem aludtam a hátsó ülésen. Másnap tudtam meg, hogy nem valami sima fogadást hagytam magam mögött. A kevésbé igyekvők éhkoppon maradtak. Reggelig hordták kárpótlásként a friss pizzát. Sokaknak ugyanis nem maradt más. S akkor ime a képek az ünnepi pillanatról. Úgy tudom a nyomdát azóta már felszámolták. Ismét zöldmező lett a helyén.
