Olyan ismerős a kép.
Bár esetemben sokkal naturálisabb volt a szituáció. Még csak negyedikes gimnazista voltam amikor megkaptam a katonai behívót. Még örültem is neki, mondván lesz egy iskolaszüneti napom. Tuti igazolással. A helyszín a miskolci Kossuth utcai tiszti klub volt, ott is a legfelső emelet. Ahányszor az UNIÓ Coop székházba megyek eszembe jutnak azok az izgalmas órák amit ott töltöttem.
Igazából magam se tudtam, hogy mit akarok. Sokat hallottam, hogy nem is férfi aki nem volt katona. Meg, hogy ott mindenki megemberesedik. Egyébként is elég fegyelmezettnek tartottam magam, egyáltalán nem állt tőlem messze a katonaság gondolata. Visszatartó volt, hogy akkor viszont búcsút mondhatok az éppen aktuális kedvesemnek, elköszönhetek a barátoktól és hiányzanak majd az egymást érő házibulik.
Nos, a velem egykorúak talán emlékeznek rá, hogy akkoriban ment a magyar királyi televízióban a Princ a katona című sorozat. Főszereplője Ernyei Béla egy nagyon vagány csávót alakított, aki az angyalbőrbe bújva csodás kalandokon megy át. Olyan volt mint a későbbi kisvárosi történetek amely egy végvár melletti határőrök hétköznapjait zenésítette meg. Ebben egy joviális rendőr parancsnok minden részben degeszre ette magát míg egy őrmester sorra el fogta a kémeket, a diverzánsokat és a disszidenseket. Feltételezem, hogy mindkét nagybecsű sorozatot a magyar honvédség finanszírozhatta. Ki se kellett írniuk, kilógott az angyalbőrős lóláb.
S akkor ott voltak még haverok akik nem győzték az ötletelést miként lehet azt a két vagy három évet szabadon megúszni. Számukra elvesztegetett időnek tűnt amivel ugyancsak egyet kellett értenem. A kréta evés, és a csokipapír felragasztása a mellkasra szakállas trükk. Ilyen eszünkbe se jutott. Viszont mindenkinek volt valakije a hadkiegészítő parancsnokságon aki kellő jóindulattal ide oda rakosgatta a kartonunkat. Mígnem családosként már meg is úsztuk a bulit.
Na szóval akkor aznap gatya le, tök meztelenül sorakoztunk egy hosszú nagy asztal előtt. Jó időben, fázni nem fáztunk, kézzel takargattuk a pöcsünket, s mindenki előtt meg meg álltunk. Adatfelvétel, vizsgálat ott nyilvánosan. Milyen betegsége volt, aranyér, bárányhimlő, oltásai stb. Majd külföldi rokonok, hogyan tartjuk a kapcsolatot, mit szeretnék, mit tanulok és mi egyéb kérdésekkel fárasztottak. Ádám kosztümben álltunk, a bizottság háta mögötti ablakok éppen a szemközi bérház teraszára néztek. Ahonnan meg minket vizslattak. Belegondolni is szörnyű mi lett volna ha így szivárognak ki a katonai titkok.
A lényeg, hogy sofőr szerettem volna lenni. A jogosítvány akkor se volt olcsó, vezetni szerettem így rábólintottam, hogy kincstári pénzből megtanulok teherautót kormányozni. Ez tulajdonképpen két év haladékot jelentett. S már mehettem is a Rákóczi utcai MHSZ irodába jelentkezni, autóvezetést tanulni. Majd innen folytatom.
Annyit elárulhatok, hogy végül is nem sokat ruháztak belém. Uniformis nélkül megúsztam….
