SzántóGráf

Az idei Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál egyik leginkább várt programja az Oscar-díjas Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjének, a Napszálltának a hazai ősbemutatója volt – Kerényi László fotóival

Vlad Ivanov főszereplő

A fesztivál második napján, szombaton Nemes Jeles László rendező a Napszállta kreatív stábjának számos tagjával együtt személyesen érkezett a miskolci bemutatóra. Már a filmpremier kísérőprogramjaként meghirdetett Saul fia rendezői DVD-dedikálás is hatalmas érdeklődés mellett zajlott, de a Napszállta hazai ősbemutatóját a CineFest életében eddig még nem tapasztalt érdeklődés övezte, a nézők kígyózó sorokban várták, hogy bejuthassanak a Művészetek Házába, ahol szimultán, több alkalommal, teltházas termekben vetítették le a filmet.

Az Oscar-díjas rendező és Jakab Juli, a film főszereplője az első vetítéseken személyesen is köszöntötték a miskolci filmfesztivál nézőit, akik tapsolva ünnepelték a Napszálltát. A premiert követően a film alkotóit – köztük Jakab Juli és Vlad Ivanov főszereplőket, Sipos Gábor producert, Rajk László látványtervezőt, Szakács Györgyi kosztümtervezőt, Zányi Tamás hangmestert – sajtótájékoztatón és közönségtalálkozón is kérdezhették az érdeklődők.

Szakács Györgyi kosztümtervező

Vlad Ivanov a férfifőszereplő,

Jakab Júli a nő főszereplő

Sípos Gábor producer és Nemes Jeles László

A Saul fia dvt -t dedikálja
A Napszállta vetítése előtt az Uránia teremben

Bíró Tibor a fesztivál igazgatója fogadja Nemes Jeles Lászlót

Kerényi László mesterképei  – akinek ma vetitik a Misa – Koncert Ukrajnában című filmjét – este hat órakor a Béke teremben

A főszereplő kibontott hajjal
Zányi Tamás hangmester
Rajk László látványtervező
Exit mobile version