SzántóGráf

Erdei tanterem az Interreg programban – ÖKO parkot avattak, szenteltek Szirmabesenyőn – Kerényi László képei

Ez az OKÖ tanterem. A polgármester elmondta , hogy mellette fűszerkertet létesítenek. Ha az idő nem lett volna olyan viharos nem hiányoltuk volna a tanterem falait

 

A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata és a Kassai Erdészeti Vállalat , amásodik legnagyobb szlovákiai város erdészete) támogatást nyertek egy közös projektre.

A projekt címe: FORBEST – Környezeti nevelés és képzés erdei iskolákban. Célja, hogy javítsa a hiányzó vagy alacsony szintű környezeti tudatosságot a gyermekek és a fiatalok körében, ezáltal csökkentve a változó természeti környezettel kapcsolatos jövőbeli kihívásokat és hatásokat.

A természettel és éghajlattal kapcsolatos számos negatív jelenség alapvetően az ismerethiányban, az alacsony környezettudatosságban, a rossz hozzáállásban és a természeti erőforrások gondatlan használatában gyökerezik.

A  szükséges változások nem politikai nyilatkozatok és aláírt dokumentumok hatására indulnak el, hanem az egyszerű emberek, a világ lakói cselekedeteinek megváltoztatásával. A projekt ehhez a változáshoz kíván hozzájárulni innovatív környezetvédelmi oktatás és képzés segítségével. Az erdei környezet az innovatív elemekkel (versenyekkel, kihívásokkal és problémamegoldó módszerekkel) kiegészítve nagy hatást fog gyakorolni a gyerekek szemléletére és tudatosságára.

A most megtartott sajtótájékoztatón erről beszélt Török Dezső a BAZ megyei közgyűlés elnöke , Huszti Gábor polgármester és a projekt szlovákiai menedzsere.

Vezető kedvezményezettként Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata a saját területén, a Szirmay-kastély mellett kialakított egy szabadtéri oktatási, képzési és információs létesítményt (ÖKO-tanterem), amely az iskolás gyerekeket, nyári táborok lakóit és a turistákat is szolgálja. A létesítmény a tanév során szabadtéri tanteremként működik, amely az innovatív környezeti oktatásra fókuszál. A központ egy tanösvénnyel csatlakozik a közeli természetes területekhez és a közösen kifejlesztett új programokat és eszközöket fogja alkalmazni.

Szlovák oldalon a projektpartner, a Kassai Erdészeti Vállalat külvárosi, leromlott állapotú erdészházát alakították át egész évben nyitva tartó nemzetközi környezeti oktatási központtá az európai fiatalok és gyerekek számára.

A központ iskolarendszerű szolgáltatásokhoz, képzésekhez, szabadidős tevékenységekhez és nyári táborokhoz fog szolgáltatásokat nyújtani. Az innovatív megközelítés része, hogy erdészek és civil szervezetek (meghívott oktatóként) tartanak majd órákat az iskolások részére

A Kassai Erdészeti Vállalat, mint régóta FSC (Erdőgondnoksági Tanács) tanúsítvánnyal rendelkező szervezet, úgy véli, hogy a környezetvédelmi oktatási tevékenység és az erdei pedagógia a közönségkapcsolati munka (PR) fontos része. A projekt megvalósulását iskoláin keresztül Kassa városa is támogatja.

Az építési munkákkal párhuzamosan a megvalósításba bevont szakemberek egy kétnyelvű környezeti nevelési kézikönyvet fejlesztenek, valamint képzések alkalmával megosztják a saját országaikban használt oktatási és képzési módszereket.

A sajtótájékoztató
Az elmaradhatatlan szalagátvágás.
Huszti Gábor polgármester, Török Dezső a Borsod Abaúj Zemplén megyei közgyűlés elnöke és a projekt szlovákiai menedzsere.  Vacogtunk a kora őszi hidegben, a főasztalnál ülők viszont jól tűrték a kellemetlen időjárás viszontagságát.
Felszentelték a tantermet
A tanterem végében egy kemencének is jutott hely. A menü igazán OKÖ, egészségtudatos volt, sült csülök hagymásan, oldalas és pirított burgonya. Papírtálkán. Ki ne felejtsem a most igazán kelendő forralt bort és a finom sütőtököt.
Maga a polgármester szervírozott

Középen Negrutz Ágoston a földművelésügyi minisztérium biztosa
A jobb sorsra érdemes kastély előtt állították fel a színpadot
Németi Lajos a kollégákkal
Ebben az időben kellemes ajándéknak bizonyult a fejfedő

Az avató ünnepség keretében pódiumműsorokat szerveztek a hétvégére. Fellépett a Csiribiri együttes a gyerekeknek, a szirmabesenyői népdalkör, az Akvarell együttes és Gera Csaba. Estére – ha az időjárás kegyesebb lesz egy nagy szuper szalonnasütést terveznek, máglyagyújtással.

Exit mobile version